Immár hatodszor rendeztek íjászversenyt a Tatai Celőkék kihasználva a vár és festői környezete adottságait. Nekünk legalább három év kimaradt, örömmel tapasztaltuk, hogy a rendezők elhagyták a verseny összes gyermekbetegségét: villámgyors nevezés, elfogadható belővőpálya, viszonylag pontos kezdés, polgármesteri köszöntő és jó hangulat előzte meg az első lövést. Sokan neveztek a versenyre, a táborozók közül örömmel fedeztük fel Éberlééket, Kutas Évit, Szigetvári házaspárt.
16 célt kellett leküzdenünk, lőállásonként három vesszővel, általában három külön célfelületre. A célok többsége valóban szellemes volt, jól kihasználták a terep adottságait. A várfalról lefelé lőve átélhettük, hogy eleink mit láthattak a falakhoz közeledő ellenségből; volt egy várfal elé állított alakra leadott vesszőtörő távlövés, kötelezően térdelve leadott lövés. Minden csapatot a rendező egyesület beírója és egyben igazlátója kísért. A nagy létszámú csapatok és viszonylag szűk területi eloszlás ellenére sem voltak torlódások, persze a három lövéses versenyek mindig időigényesebbek. Ezúttal a pályabiztonságot sem érheti bírálat, engem legalábbis nem zavartak a várban járkáló emberek. Az ebéd is finom és bőséges volt, mindig üdítő, ha megmenekülünk az „íjászgulyás”-tól, (igaz vannak kivételek is 😉 ). Tatán volt olyan verseny amikor bőrig áztunk, ezúttal egy rövid ideig tartó szemerkélő esővel megúsztuk a mai napra rendelt csapadékmennyiséget…
Egy szó mint száz: nem bántuk meg, hogy ezúttal Tata felé vettük az irányt, színvonalas, nagyon jól és körültekintően rendezett versenyen vettünk részt. Öröm volt régen látott táborozókkal is váltani néhány szót!
