Több – látszólag – nem szorosan összetartozó téma, mondom látszólag…
„ÖSBŐ MEG VELEK” – Anonymus Gesta Hungarorum
„Ösbő meg Velek, valamint egész seregük, uruk parancsának engedelmeskedve, Mén-Marót leányát menyegző után átvették, a lakosok kezesül adott fiait magukkal hozták, magát Mén-Marótot pedig Bihar várában hagyták. Aztán Ösbő meg Velek nagy tisztességgel és örömmel visszatértek Árpád vezérhez. A vezér és főjobbágyai eléjük vonultak, és Mén-Marót leányát, amint ilyen nagy vezérnek a jegyesét megilleti, tisztességgel a vezéri házba vezették. Árpád vezér, valamint minden főembere menyegzőt ülve nagy lakomát csapott, és majdnem napról napra – menyegzői szokás szerint – együtt vendégeskedett a körös-körül elterülő országok vitézeivel. Ifjaik meg ott játszottak a vezér és nemesei színe előtt. Árpád vezér Magyarország főembereit és vitézeit megesketve, fiát, Zoltát, nagy tisztességgel vezérré emeltette. Azután Szalók apjának, Ösbőnek hűséges szolgálatáért Veszprém várát adományozta minden tartozékával együtt, Veleknek pedig a zarándi ispánságot adta. Hasonlóképpen a többi nemeseknek szintén tisztséget meg helységeket adományozott. Mén-Marót ez eset után a második évben fiú nélkül meghalt, s egész országát békességgel a vejének, Zoltának hagyományozta. Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.”
„A falu már a római korban is lakott volt, ebből a korból két obsit-plakett is előkerült, melyet a szolgálatukat letöltött katonák kaptak. A községtől nem messze veszprémi muzeológusok avar kori sírmezőt is találtak, melyet később fel is tártak. A honfoglalás idején Ösbő vezér kapta meg a vidéket. A falu a török korban elnéptelenedett, helyükre németeket telepítettek be, de ők továbbálltak. A 18. század elején két alkalommal is szlovákokat hívtak a vidékre, akik az idők folyamán teljesen elmagyarosodtak. Egy részük katolikus, más részük pedig evangélikus volt, így e két egyháznak van temploma a faluban.
Öskü legnevesebb szülötte Tasner Antal, aki Széchenyi István személyi titkára volt 1848-ig, majd a Lánchíd Társaság titkára lett.” (Wikipedia)
Május 19-re íjászversenyt, Dobünnepet hirdettek Ösbő vezér emlékének tiszteletére, vonzott minket a részvétel lehetősége. Bár nem az íjászverseny volt a rendezvény legfőbb része, a versenyt szervező ösküi Íjászegyesület alaposan kitett magáért! Polgármesteri megnyitóval és köszöntővel, majd az íjak megáldásával indult a verseny, amelynek részeként a Polgármester úr – aki maga is íjász és indult a versenyen – röviden bemutatta a hely történetét és az íjjal történő korabeli hadviselés jelentőségét. Minderre a kerektemplom alatti réten került sor, amelyet tiszta vizű, sebes folyású patak szelt ketté.
A versenyen mindössze tíz célt kellett leküzdenünk, a pálya nyomvonala átszelte a falut, felvitt a fölette lévő dombra, ahonnan gyönyörű volt a kilátás, ráláttunk Várpalotára és Veszprémre, a távolban kéklettek a Bakony Zirc környéki hegyei. A céltárgyak változatosak voltak, lőttünk kötélre, dobókockára, 2D-és, a múlt történetét felidéző rajzolt célokra és volt távoli, ejtett lövés is. Fél kettőre már visszaértünk az alaptáborba, ahol rendkívül ízletes babos-csülkös-körmös káposztával fogadtak bennünket.
Ezt követően megérkezett és megszólalt a dobünnep helyszínén a Világdob : 2006. Október 21.-én a Norvég Parlament előtt hívták életre „The World Drum Projekt”-et, melynek keretében a Világ Dobot bemutatták és elindították világ körüli útjára. Ezt követően a Dob a világ legkülönbözőbb helyein fordult meg – Amerika legtávolabbi pontjaitól egészen Mongóliáig.” A Dob hangja felidézte bennem az emberi szív tiszta dobogását… Ezt követően került sor egy négytagú pécsi dobcsoport előadására, majd az íjászverseny eredményhirdetésére. A cserépváraljai íjásztáborunk négy jelenlévő tagja közül mindenki szerzett érmet: Baráth Erzsébet a női, Benedek a gyermek kategóriát megnyerte, Szigetvári József férfi tradicionálisban bronzot, míg én, a „tiszteletreméltó” ezüstérmes lettem. A győztesek gyönyörű, íjat feszítő harcost ábrázoló szobrocskát kaptak.
Az eredményhirdetés után Szabadbattyán felé vettük az irányt. Fájt a szívem, hogy nem tudtuk meghallgatni a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat előadását, de két helyen nem lehetünk egy időben… Ahogy a színpadhoz értünk, azonnal megkezdődött a koncert, amely bő egy órás volt. Néhány dal az új albumról is elhangzott, ám az egy órás előadásba inkább csak az Ismerős Arcok eddigi munkásságának keresztmetszete fért bele; azt gondolom, hogy azok körében, akik talán most hallották őket először zenélni, sok új érdeklődő figyelme ébredt fel a zenekar iránt. Nagyon jó hangulatú koncert volt!
Miért gondolom azt, hogy mindezek, amelyekről meséltem Nektek csak látszólag összetartozók? Azért mert bennem a sok élmény eggyé forrt: a magyar múlt felidézése, Öskü és Ösbő vezér szelleme, nyílvesszők röptetése, a Dobünnep, majd a mindezeket megkoronázó Ismerős Arcok koncert előhívta az egyre ritkábban feltörő érzést: jó magyarnak lenni, még akkor is, ha a hétköznapok iszapbirkózása ezt sajnos oly gyakran elfelejteti velünk!
Ígértem korábban, hogy írok majd pár gondolatot az Ismerős Arcok Kerítést bontok című új zenealbuma kapcsán, ám annyira fajsúlyos zenei anyag van a korongon, hogy bár két hónapja szinte csak ezt hallgatom, a gondolatok és érzések nem tisztultak le bennem annyira, hogy leírjam azokat. Mindenképpen sor kerül rá, de majd csak akkor, ha úgy érzem, hogy készen állok. Addig is figyelmetekbe ajánlom Orsó lemezkritikáját a Vaskarika.hu oldalon.
