Június végén került sor a gödöllői 3D versenyre, 20 célt kellett leküzdenünk, célonként két egyenértékű lövéssel, hagyományos pontozással. Jól megépített, technikás pálya volt, külön nehézséget okozott néhány felújított céltárgy, amelyeken az eredetihez képest jóval kisebb találati zónák voltak. Nagyon jó verseny volt, jó, hogy ott voltam.
Július 8-án a közeli Pétfürdőre mentem örömíjászatra, ahol 20 változatos célt kellett leküzdeni, három vesszővel. Nagyszerű verseny volt, rengeteg résztvevővel. A magaslatról (ha jól tudom Doktor-szikla a neve) csodálatos panoráma nyílt a környékre, Fehérvártól Hajmáskérig látható volt a táj, a Bakony legdélebbi hegyei, a fotók között láthatjátok. A versenyt nem kicsit nehezítette a hőség (ez még semmi sem volt a rákövetkező napok kánikulájához képest). Örültem, hogy a nagy nevezői létszám és a kategóriámban induló sok versenyző között sikerült dobogóra állnom.