Új műfaj Alsóőrsön…

Igen. Elhanyagoltam ezt az oldalt. Látszik is rajta… szolgáljon mentségemre, a decemberi Mikulás-kupa óta nem voltam íjászversenyen, amit közben műveltem edzésnek nem nevezhető – időhiány :-(. Ma tettem egy próbát, mert úgy tűnt végleg letesszük az íjat. A honlap domainneve és tárhelye 2012. március 16-ig ki van fizetve… Mondom, tettem egy próbát, egyedül mentem, mert Benedeknek rengeteg tanulnivalója van, Márti segített neki. Alsóőrs nincs messze, bár hat éve íjászom, terepversenyen még nem voltam.

A kiírás szerint 24 célt kellett leküzdeni, ebből 12 mért táv volt; egyik célnál 40 m-ről kellett (volna) a vesszőket a lőlapba juttatni. Pontos versenykezdés, 4-5 fős csapatok; gyönyörű idő, csodálatos táj. amolyan 3D érzés volt számomra. 3D-nél ez a „műfaj” valamennyivel könnyebb, hiszen a sárga célzóna a fekete környezetből kirí, a lőlap szabályos geometriai forma, szemben egy 45°-kal elfordított borzzal… Azért számomra a 3D marad a kedvenc, de terepversenyre is elmegyek majd a jövőben.

Célonként 3 lövést kellett leadni, a „szemafor”-nál mindhárom lőlapra egyet-egyet. Ezek nehezebbek voltak 8-10 m-ről, mint a nagyobb lőlap 25 -ről… nagyon jó volt a pálya, ezt nem ragozom, talán a fényképek valamennyire visszaadják, hogy terepíjászaton is lehet érdekes változatos pályát építeni. (A képeket a telefonommal csináltam, nem túl fényes a minőségük.) Vódli Zolival és az őt kísérő, ám nem versenyző szüleivel , valamint két pápai deltás kollégával kerültem egy csoportba, mindvégig nagyon jó hangulatban versenyeztünk.

Az utolsó cél leküzdése után elindultam haza, már itthon ért Vódliék telefonja, harmadik lettem (nem volt szenior kategória); ilyenkor mindig fáj a szívem, hogy nem vártam meg az eredményhirdetést, kishitű vagyok na. Ez a verőfényes tavaszi nap – talán – visszahozott az íjászathoz, szegényebb lennék nélküle. Köszönöm annak az ismeretlennek, aki az ablaktörlőm alá tett egy kis cédulát, rajta rovásírással mindössze annyi volt: ALSÓŐRS… eltettem, ha megint elmegy a kedvem az íjászattól, előveszem majd…

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments