Elöljáróban: azért nem jelent meg versenybeszámoló tőlem az oldalon, mert a márciusi alsóőrsi terepíjász verseny óta nem jutottunk el sehová! Számtalan vonzó verseny volt azóta, de még a kihagyhatatlan Halászi is kimaradt ezen a tavaszon. De most nem erről akarok írni…
Visszaolvasva az őszi Aliscáról írt beszámolómat, bíráltam a verseny befejezésétől az eredményhirdetésig eltelt hosszú időt, de Ippontól itt is ígéretet kaptunk a hiba kijavítására. Ettől függetlenül az Aliscát vastag betűkkel róttam a versenynaptárba. Az előjelek nem voltak kedvezőek ezúttal sem: Benedeknek kötelező iskolai programja lett volna és a meteorológusok sem kecsegtettek túl sok jóval. Talán ennek köszönhető, hogy Benedek elfoglaltsága elmaradt, így mindhárman Szekszárd felé vettük az irányt.
Mi több kellő pillanatban érkeztünk, jócskán maradt időnk a belövésre is. Megnyitáskor ismét felcsendült a Himnusz, a BTE elmondta, hogyha ránk tör a megjósolt vihar, azonnal végét ér a verseny. A „vadászat” annyira pontosan kezdődött, hogy 10:00-kor már kinn voltunk az első lőállásban! Öten alkottunk egy csapatot, a rendező egyesület tagja látta el – jó szekszárdi hagyományok szerint – a vezető és beíró szerepét is. A pálya nyomvonala versenyről versenyre mindig más kissé, ezúttal is így volt. 24 célt kellett leküzdenünk 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. A terep idén nem volt annyira „sétálós”, a lőállások sem voltak közel egymáshoz és mintha a karók is távolabb kerültek volna – de ez egyáltalán nem baj! Engem mindig lenyűgöz a Parkerdő szépsége, nyár elején egész más arcát mutatja, mint október végén az ősz ezernyi színe. Ezért is jó, hogy változik a pálya nyomvonala, hiszen újabb részeit ismerjük meg a varázslatos környezetnek.
Kb. öt óra alatt küzdöttük le a 24 célt, nagyon gördülékenyen haladtunk, torlódás sehol sem volt. Ebédre nagyon ízletes és bőséges sertéspörköltet kaptunk, amelyet normális körülmények között, asztalnál ülve fogyasztottunk el. Mire a versenyzők visszatértek az alaptáborhoz, javában folyt az értékelés, közben Deejay népviseletbe öltözve két archaikus néptáncot ropott, kedves és felemelő színfoltja volt a várakozásnak. Ezúttal szinte semennyit sem kellett várni az eredményhirdetésre, amelynek megadták a módját, volt dobogó, a gyermekeknek apró ajándék, szép kerámia medálok és oklevelek – ahogy az Szekszárdon hagyomány. Pontban öt órakor már indultunk haza és másfél óra alatt – egy seregélyesi fagyizás beiktatásával – itthon voltunk. Érdekes út volt: a verseny alatt májushoz képest kimondott hőség volt, igaz ezt az erdei részek mérsékelték. Úton hazafelé Paksnál 30 °C-ot mutatott az autó hőmérője, beindítottam a légkondit. Ahogy Mezőfalvánál letértünk az M6-ról, kilométerről kilométerre 1-2 °C-ot esett a hőmérséklet, mire Fehérvárra értünk, már csak 17 °C volt! Igaz eső nem esett és az ígért orkánszerű szélt sem tapasztaltuk, ezzel együtt érdekes érzés volt szembemenni a hidegfronttal.
Visszatérve Szekszárdhoz: kitűnő verseny volt, amelyben teljesen kiküszöbölték az eredményhirdetés hibáját (a versenyről magáról korábban sem lehetett egy rossz szót írni!). Október végén remélem úgy hozza a sors, hogy ismét ott lehetünk!
A képek fekete keretére kattintva az oldal elhagyása nélkül is indul a vetítés.
Egy kis magyarázat az alábbi ábrákhoz: a telefonom GPS-e segítségével lehet követni az aktuális nyomvonalat, térképre illesztve, mutatja a megtett távolságot, szintkülönbségeket, átlagsebességeket, stb. Azért van két részletben, mert egy szakaszon vagy én nyomtam ki véletlenül, vagy elvesztette a műholdkapcsolatot – nem tudom. Pl. bringásoknak is nagyon jó szolgálatot tesz. Egy röhejes dolog van: úgy küldi fel a világhálóra az adatokat a telefon, hogy engem meg sem kérdez… bár lehet ez pusztán valami beállítás kérdése. A nyilakkal tudjátok nagyítani, kicsinyíteni a képeket, a térkép is átváltható műhaldosról pl. domborzati nézetre. Ez csak egy kis érdekesség…