Ez a harmadik év, hogy elmegyek a tengelici versenyekre, sajnos idén csak egyet rendezett a Várta Egyesület. Mindig jó a hangulat, nívós a rendezés, szép az íjászatnak helyt adó erdő. A pálya technikás és jól meglőhető.
Öten alkottunk egy csapatot, a feladat 28 3D cél leküzdése volt 1+1 lövéssel. Nagyon jól haladtunk, kb. két órakor lőttük utolsó célunkat. A pálya egyáltalán nem volt leküzdhetetlen, a terep adottságai nem teszik lehetővé a komoly szintkülönbségű lövéseket, de ahol lehetett a pályaépítők kihasználták a lehetőséget.
A versenyadminisztráció kicsit hosszabb volt a megszokottnál, ellenben még haza sem értem, már megérkezett e-mailben az eredmény az ijasz.net-en keresztül. Sajnos megint negyedik lettem, most hat pont hiányzott a dobogóhoz. Fehérvárcsurgón úgy éreztem, hogy kifejezetten jól ment, most pedig az ellenkezője történt, a célok feléig nem hibáztam, de utána sokat rontottam.
Mély fájdalommal értesültem Balogh László Ippon haláláról, ő volt sok éven át a Szekszárd melletti sötétvölgyi versenyek egyik fő szervezője. Nyugodjék békében!
Folytatás 18-án Alsóörsön, terepíjász verseny lesz.