Ha nem megy a lövés, az ember hajlamos a külső körülményeket okolni, megpróbálok azért tárgyilagos maradni.
A csákvári versenyeknek komoly múltjuk van, sokan sajnálkoztak, hogy az idén még nem rendeztek viadalt. Azt hiszem sokakat örömmel töltött el, hogy mégis sor kerül a megmérettetésre, ezt igazolta a résztvevők nagy száma.
A belövőpálya jó volt, annak ellenére, hogy kisebb tumultus volt a lővonal mögött. Örömmel láttam, hogy Lali, Sziszi, Julcsi, Makai Jánosék ott voltak, sajnos nem egy csoportba kerültem velük, igaz én kértem, hogy minél közelebb lehessek az alaptáborhoz. A csákvári pálya gyönyörű, festői környezetben van. A rendezők maximálisan kihasználják a terep adottságait. Voltak komoly szintkülönbségű fel- és lelövések, sok céltárgy szinte egy sötét alagút mélyén lapult, nagy volt a fény-árnyék kontraszt. Nekem nagyon nehéz pályának tűnt, ezt nem bírálatként írom, itt ez volt a feladat, megint elvált a szar a víztől és nem jó érzés lebegni…
Szívesen beraknám a paksi versenyhez hasonlóan a térképet és az adatokat, de a telefonom valamilyen ok miatt nem küldte fel a netre. 5,92 km-t mentünk, 4 és háromnegyed óra alatt küzdöttük le a 26 célt. Sajnos azt nem tudom, hogy mekkora volt a szintkülönbség.
Én csak becsületből lőttem végig a pályát, a paksi verseny sokat kivett belőlem, mind fizikailag, mind összpontosító képességeben. (Tanulság: ilyen erőállapotban nem szabad egy hétvégére két versenyt vállalni.) Csákváron is baromi meleg volt, hazafelé 32 °C-ot mutatott a kocsim hőmérője. A verseny végére teljesen kitikkadtam, a magammal vitt 1 liter víz nem volt elég – talán ez az egyetlen negatív kritikám – ebben a hőségben a szervezőknek sokkal bőségesebb mennyiségű ivóvizet kellett volna kihelyezniük. A mi nyolc fős csapatunk az egyik helyen talált egy teli üveget, a másik helyen egyet ami körülbelül harmadig volt. Lehet, hogy a többi csoportnak több jutott, akkor nekünk nem volt szerencsénk.
Ízelítőül pár fotó a versenyről:
Örülnék, ha a többi jelen volt táborozó pár szóval kiegészítené beszámolómat!
