Régen jártam terepversenyen, jó volt újra sárga közepű lőlapikat célba venni, annál inkább, mert a viadalt saját egyesületem, az Alsóörsi SE rendezte.
Nem biztos, hogy minden ide tévedő ismeri ezt a versenyrendszert, a lényeg az, hogy 20-40-60-80 cm átmérőjű lőlapokra kell lőni, a középső két zóna sárga színű, a négy szélső fekete, hat pont a legtöbb, ami egy lövéssel szerezhető. A táblák az erdőben vannak kihelyezve, változatosságot a lőlapok mérete és elhelyezésük, valamint a lőtávolságok jelentenek. Célonként három, egyenértékű lövést kell leadni. Nagy kihívást jelentő feladat!
Tegnap 24 célt teljesítettünk, úgy, hogy 12 tábla volt elhelyezve, de két kört mentünk. Fárasztó volt, sok kaptatóval, több mint négy óra alatt teljesítettük a feladatot.
Viszonylag jól ment, bár a végére nagyon elfáradtam, ez látszott a teljesítményemen is. Örülök, hogy a szenior kategóriát sikerült megnyernem igaz, ha a felnőtt mezőnyben indulok, a harmadik helyezés akkor is meglett volna.
Jó volt a verseny, fárasztó volt, meleg volt, de utána eltöltöttem három órát a csopaki strandon, imádott Balatonom felfrissített, regenerált, máris elkezdtem a felkészülést a következő versenyre 🙂 !