jún 162019
 

2017 júniusában voltam ugyanitt versenyen, (mint arról beszámoltam). Elnézve az akkor készült képeket, az időjárás sokkal barátságosabb volt, az idei verseny napján tetőzött a nyár első hőhulláma. Schmidt Tibivel és Bedő Istvánnal már hajnali hatkor elindultunk.

Sikerült feliratkoznunk a 7-es csoportba, három csigás íjjal és egy barebow-val lövő sporttárs mellé. Baromi meleg volt, de eleinte az erdőben egészen kellemesen éreztük magunkat. Simán – minden torlódás nélkül – mentünk végig, kb. hét és fél órát vett igénybe maga a versenyzés, durván 120 m szintkülönbségű és 8 km hosszú volt a pálya.

Hőségben, sokat kutyagolva le kellett küzdenünk 40 db 3D célt úgy, hogy két javítólövésre volt lehetőségünk, arányosan kevesebb pontért. Az első lövésre leadott telitalálat 20 pontot ért, körülötte lévő (8-as) zóna 18-at, test 16-ot, s így tovább, egészen 4 pontig… a maximálisan lőhető pontszám így 800 volt. Azok a fránya távolságok… a rendező egyesület honlapján, a versenykiírásban utaltak arra, hogy sokan előre háborogtak a nagy lőtávok miatt. Valóban voltak brutális távolságok a célok egy részén. Kérem szépen, itt ez volt a feladat, ez volt a pontozás, a rendezőknek szívük joga ilyen feltételekkel versenyt rendezni. (Esetleg a kiírás elbírná az “extrém” jelzőt, csak a miheztartás végett.)

Amúgy végig érezhető volt a gondos rendezés. Jól látható szalagozás, útirányt mutató táblák, kihelyezett ásványvizek segítették a versenyzőket. A pálya technikás és nehéz volt, lőttünk kb. két emelet magasságból is, lőttünk síkban, felfelé, lefelé árnyékból ki, árnyékba, változatos méretű céltárgyakra. A beírólap hibátlan volt!

Öt óra után értünk vissza az alaptáborba, estebéddel, eredményhirdetéssel együtt 19 órakor indultunk haza.

Ami engem illet, életemben először (és lehet utoljára) lőttem versenyen egy vadonatúj vadászreflex íjjal, de fa vesszőkkel. A 65%-os eredmény leírva nem tűnik nagyon rossznak, de átkonvertálva a 10-8-5 rendszerre (a harmadik lövéseket mellének véve) ez csak 42% lenne, ami eléggé lehangoló.

Egyszóval: extrém hőségben, nagy távolságokat kutyagolva, leküzdöttünk 40 db célt. Túléltük. Minden nehézség ellenére, ha tehetném, jövőre is részt vennék ezen a verseny, köszönet a rendezőknek!

máj 272019
 

Két nappal a verseny előtt műtötték a bal szememet, egy ideig nem emelhetek, nem hajolhatok, s nincs még megfelelő szemüvegem sem. Hogyan lehettem mégis ott a versenyen? Hitvesemet, Mártit kísértem el, s velünk volt Nutella, a kiskutyánk is.

Sokkal nehezebb úgy tudósítani, hogy az ember külső szemlélő. Azt tudtam, hogy varázslatos környezetben van a verseny helyszíne – erről az alábbi fényképeken is meggyőződhettek. 28 3D célt kellett leküzdeni, két egyenértékű lövéssel, hagyományos pontozással.

Márti a 28-as célnál kezdett, ahol két eltérő méretű és eltérő távolságban elhelyezett nyúlra kellett 1-1 lövést leadni, s volt még néhány ilyen cél, ez sem könnyítette a versenyzők dolgát! Nyolcfős csapatot alkottak, nagy örömünkre a Hegyi Farkasokkal lőhetett Márti együtt. Az első cél után lankás erdei ösvényen folytatódott a célok sora, mindkét oldalon voltak állatok, különösen a felfelé lövést lehetett gyakorolni. Erősen sütött a nap, így az erdőben jól érvényesültek a fény-árnyék hatások.

Onnan a horgásztóhoz közeli célokhoz ment a csapat, majd a bevezető földút jobb- és baloldalán voltak az állatok. Ezen a részen már nagyon lelassult a verseny, jó tíz perceket kellett várni, de az előző csoport is torlódott.

Engem ez a várakozás jobban elfárasztott, mintha versenyeztem volna, az utolsó hét cél előtt visszamentem az alaptáborba. Nem sokkal ezt követően megjöttek az első csoportok, Mártiék durván másfél óra alatt küzdötték le a hátralévő hét célt. A korábban beérkezők megebédeltek, s nagyon sokan elmentek, felmérve azt, hogy sokan még nem fejezték be a versenyt. Ténykörülmény: valami miatt baromira elhúzódott. Szekszárdon például jóval nagyobb szintkülönbségű és hosszabb pályán (1+1 lövés), kb. hasonló létszám mellett, jóval előbb, s nagyjából egyszerre végeztünk. Nem tudom itt mi lehetett a gond, de nyilván a rendezők orvosolják majd a következő versenyig.

Attól eltekintve, hogy borzasztóan sajnáltam magam, amiért nem lőhettem, nagyon élveztem az egészet. Jó volt nagyon sok régen látott sporttárssal, ismerőssel, baráttal elbeszélgetni; most nyugodtabban fényképezhettem; végül, de nem utolsó sorban nagyon büszke vagyok Mártira, aki női tradicionális kategóriában ezüstérmes lett! Nevében is mondom, nagyon köszönjük a bodajkiak munkáját és a baráti fogadtatást; Schmidt Tibinek meg külön is a finom ízeket 😉 !