Anzikszféle Cserépváraljáról

 Szerző: | 2019-08-11 - 15:18 |  Vélemény? »
aug 112019
 


Iszonyatosan meleg volt Cseszneken, akkoriban lovagi torna nem kezdődhetett el nélkülünk. Benedek négyéves volt, vonzotta a vitézi élet, ott lőttünk először íjjal. Örök szerelem született!

Azután jött egyik verseny a másik után, nagyon élveztük. Rövid íjászmúlttal a hátunk mögött – több kobakos társunkkal – meghívást kaptunk a cserépváraljai íjásztáborba. Azóta, a tavalyi év kivételével, mindig itt vagyunk.

A falu Mezőkövesdtől északra, a zempléni hegyek között található, rendkívül csendes, szép település. Egertől és Miskolctól nagyjából azonos távolságra fekszik. Nyugalom és jó levegő van, kell ennél több?

Az íjásztábornak a településtől kissé távolabb eső egykori gyermektábor az otthona. Faházak, ebédlő, focipálya amely tökéletesen alkalmas lövésre. Háromszori étkezés a helyszínen. (Mi a faluban lakunk, a jó pihenéshez nem luxus a teljes kényelem.)

Dombóvári Andi és Lajos – a tábor megálmodói és szervezői – rendkívül változatos versenyfeladatokat eszelnek ki, ezek mellett minden este van valami, vetélkedő, filmvetítés, éneklés. A társaság mindig jó, bár már többször kicserélődött, mi maradtunk Németh Sziszivel az első fecskék közül.

Idén sincs ez másképp. Jó meleg van, időnként szakad az eső, de mi lövünk, lövünk és lövünk, nagyon jókat beszélgetünk, kikapcsolódunk. Nagyon gyors lábon rohannak el a pillanatok, lassan a felénél vagyunk, s a búcsúestén a tábortűz körül fájó szívvel köszönünk el egymástól. Olyan ez mint az élet: még itt vagyunk, élvezzük ki minden pillanatát. Mert közel van a búcsúest…



jún 162019
 

2017 júniusában voltam ugyanitt versenyen, (mint arról beszámoltam). Elnézve az akkor készült képeket, az időjárás sokkal barátságosabb volt, az idei verseny napján tetőzött a nyár első hőhulláma. Schmidt Tibivel és Bedő Istvánnal már hajnali hatkor elindultunk.

Sikerült feliratkoznunk a 7-es csoportba, három csigás íjjal és egy barebow-val lövő sporttárs mellé. Baromi meleg volt, de eleinte az erdőben egészen kellemesen éreztük magunkat. Simán – minden torlódás nélkül – mentünk végig, kb. hét és fél órát vett igénybe maga a versenyzés, durván 120 m szintkülönbségű és 8 km hosszú volt a pálya.

Hőségben, sokat kutyagolva le kellett küzdenünk 40 db 3D célt úgy, hogy két javítólövésre volt lehetőségünk, arányosan kevesebb pontért. Az első lövésre leadott telitalálat 20 pontot ért, körülötte lévő (8-as) zóna 18-at, test 16-ot, s így tovább, egészen 4 pontig… a maximálisan lőhető pontszám így 800 volt. Azok a fránya távolságok… a rendező egyesület honlapján, a versenykiírásban utaltak arra, hogy sokan előre háborogtak a nagy lőtávok miatt. Valóban voltak brutális távolságok a célok egy részén. Kérem szépen, itt ez volt a feladat, ez volt a pontozás, a rendezőknek szívük joga ilyen feltételekkel versenyt rendezni. (Esetleg a kiírás elbírná az “extrém” jelzőt, csak a miheztartás végett.)

Amúgy végig érezhető volt a gondos rendezés. Jól látható szalagozás, útirányt mutató táblák, kihelyezett ásványvizek segítették a versenyzőket. A pálya technikás és nehéz volt, lőttünk kb. két emelet magasságból is, lőttünk síkban, felfelé, lefelé árnyékból ki, árnyékba, változatos méretű céltárgyakra. A beírólap hibátlan volt!

Öt óra után értünk vissza az alaptáborba, estebéddel, eredményhirdetéssel együtt 19 órakor indultunk haza.

Ami engem illet, életemben először (és lehet utoljára) lőttem versenyen egy vadonatúj vadászreflex íjjal, de fa vesszőkkel. A 65%-os eredmény leírva nem tűnik nagyon rossznak, de átkonvertálva a 10-8-5 rendszerre (a harmadik lövéseket mellének véve) ez csak 42% lenne, ami eléggé lehangoló.

Egyszóval: extrém hőségben, nagy távolságokat kutyagolva, leküzdöttünk 40 db célt. Túléltük. Minden nehézség ellenére, ha tehetném, jövőre is részt vennék ezen a verseny, köszönet a rendezőknek!