Fagyott világ (0/2017)

 Szerző: | 2016-12-27 - 10:35 |  Vélemény? »
dec 272016
 

Elszoktunk a téltől. Évek óta, amolyan már nem ősz, még nem tavasz időszak a december, január, február. Egy esztendeje Sasréten, a Zselic és a Mecsek között, távol a világ zajától találtuk meg Tél urat, nagyot köszöntünk neki, s ő kalapját elegánsan megemelve, angolosan távozott. 2017 farkasordító hideggel érkezett, ám mifelénk havat nem hozott. Ne legyünk elégedetlenek, megtörténhet, hogy szükség lesz a hólapátra, csak a tél derekán járunk még.

A verőfényes napsütés – repkedjenek akármilyen mínuszok -, kicsalogatott a fűtött szobából. A Balaton felé vettük az irányt, meg sem álltunk Alsóörsig, amely számomra az íjászat fővárosa, lévén az Alsóörsi SE színeiben versenyzünk. Régóta nézegettem a távolból, vágyakozva, a község fölötti Somlyó-hegyen épített új kilátót, felgyalogoltunk, hogy szemügyre vegyük a lenti világot. Tekintetemet legelőször az amfiteátrum irányába fordítottam, megannyi íjászverseny helyszíne felé. Szinte fájt a legfelső lépcsősor tetején a nyolcvanas lőlap hiánya, amelyet jól eltalálni, próbára tesz minden íjászt… Körben a Balaton keleti medencéje, a Füredi-öböl, a Tihanyi félsziget, Csopak, majd Felsőörs látképével végződött a nézelődés.

Innen Paloznakra mentünk, végigsétáltunk a Kálvárián. Paloznak… Balaton parti kisközség, mégis inkább a Káli- medencében éreztem magam. Csend honolt, talán nyáron is elkerüli a lüktető balatoni élet. Egy ilyen helyre lenne jó visszavonulni, ha már nem kell nap mint nap munkába sietni.

Haladtunk tovább, mintha nyári verőfény várt volna a csopaki strandon. Testközelből csodálkoztunk rá a dermedt vízre, a nyárihoz képest egészen más fényviszonyokra. Partra húzott lépcsők vacogva várják az első fürdővendégeket, szinte éreztem kedvenc büfém olaszrizlingjének szépségét, egy laza fröccsöt, láttam Petit és Zsuzsit a padon ülni, koccintásra készültünk, míg a bringák türelmesen pihentek… Rudival is elnyaltunk egy-egy jégkrémet, elvégre mindketten vezettünk, láss csodát, az édes csemege egyáltalán nem olvadozott. A borozó lehúzott redőnye eszembe juttatta, hogy mindez már a múlt, vagy lehet akár az eljövendő is… De annak a nyári rizlingnek az íze csak ott maradt a számban…

Tihany, templom, visszhang, s legújabban levendula. Olyan volt mint régen, a halászok egykori házaiban ma semmit sem árultak, viszont a Belső-tó szinte feketéllett a korizóktól. A templomhoz érve láttuk a Balaton legszebb látképét, szinte kedvem lett volna a jégmezőn átsétálni Siófokra, egy jó halászlére…

Csupán rövid délelőtti kirándulást terveztünk, így nem maradt más, mint egy fantasztikusan finom kávé Balatonfüreden. Lassan hazagurultunk, jól esett a terített asztal és a finom vasárnapi ebéd.