Íjászéletünk kezdetén többször versenyeztem Szőcsénypusztán, most negyven célos versenyt hirdettek.
Jó korán indulni kellett, útközben felvettem Polgárdiban Major Ferit, együtt utaztunk, szinte végig autópályán.
A feladat 40 db 3D cél leküzdése volt, hagyományos pontozással. Nem volt egyszerű feladat… önmagában a 40 cél is elég, de ez egy különösen nehéz pálya volt, rengeteg felfelé és lefelé lövéssel, melyek között voltak extrém szintkülönbségűek is. Azonos kategóriában induló sporttársakkal kerültem itt is egy csoportba.
Ráadásul alaptábortól alaptáborig közel 9 km-t gyalogoltunk és korán sötétedett. Ennek ellenére simán letudtuk a célokat naplemente előtt. Mindent összevetve rendkívül nehéz, de nagyon nívós verseny volt!
Készültem a következő hétvégén Tamásiba, de erre nem került sor, kicsit belefáradtam a versenyzésbe. Ezzel véget ért az őszi íjászszezon, sok versenyen voltam, rövidesen írok majd egy összegzést. Jön a téli szünet, ideje az alapozásnak, szellemi és fizikai felkészülésnek!