Tavaszünnep Körmenden

Ha jól végiggondolom, utoljára decemberben voltam íjászversenyen, így azután nagy örömmel, telve lelkesedéssel indulhattunk Körmendre, ahol – jónéhány évvel ezelőtt – márt részt vettünk a Tavaszünnepen. Tavasz… ünnep… igen, valóban a tavasz első lágy csókját érezhettük homlokunkon, amikor kétórás autózás után megérkeztünk a Batthyány-kastélyhoz. Ági és Attila baráti fogadtatásban részesítettek bennünket, gyors nevezés, polgármesteri (?) köszöntő, csapatok kihirdetése, kivonulás a pályára, majd az első lövés… Már a korábbi versenyen is elcsodálkoztam, hogy Körmenden a kastélynak micsoda hatalmas, vadregényes parkja van, akár erdőnek is beillene! Senki ne gondoljon az ismert kastélyok rendezett díszkertjeire! Nemcsak park, hanem vizek is bőségesen akadnak, ott hömpölyög a Rába, készül a vadregényes csónakázó-tó is!

Persze a Régió pályaépítői kihasználták a terep adottságait, volt itt mindenféle nehézség, könnyű cél nemigen akadt! A pályabiztonság még úgy sem hagyott kívánnivalót, hogy a területet lehetetlen volt elzárni a bóklászóktól, érdeklődőktől, bár több figyelemfelkeltő, veszélyt jelző táblát is elhelyeztek és a versenyzők figyelmét is nyomatékosan felhívták az elővigyázatosságra. 26 db. célt kellett leküzdenünk, 10-8-5 pontozással, két egyenértékű lövéssel. Volt néhány 3D-és állat, a többi inkább a buliversenyek céljainak játékosságát mutatta, a lengő dobókockától kezdve a kincsesládán át, az unikumos üvegig :-). Külön élvezet volt, hogy egyes célokat a víz felett átlőve kellett eltalálnunk! Ismét elcsodálkoztam a 700 (?) éves fantasztikus platánfán, öt-hat ember érné körbe a törzsét. Csak zárójelben – nemrég zárult az Év Fája nemzetközi verseny, amelyet a felsőmocsoládi hárs nyert meg – jövőre érdemes lenne ezt az öreg platánt elindítani! Visszakanyarodva az íjászversenyhez: a ragyogó napsütés és a kellemes hőmérséklet ellenére a nyílt tereprészeken olyan viharos szél fújt, hogy oldás után a vesszők önálló életet éltek; persze ezt nem panaszként mondom, mindenkit zavart többé-kevésbé.

A műhold így látta a telefonom keresztül fentről a pályát igaz – érzésem szerint – néha nem kommunikáltak egymással, mert pl. a folyópartot sokkal jobban megközelítettük, mint ahogy a kék csík azt jelzi.

Az utolsó lövést követően elköltöttünk egy valóban ízletes babgulyást, mi több, az időközben megérkezett badacsonyi Sípos Pincészet borait is lehetett kóstolni. Én ebből kimaradtam (az a fránya vezetés 🙁 ), de Mártinak nagyon ízlett az Olaszrizlingjük. Ezt követően erőt vett rajtunk a fáradtság és bár mindenfelé kerestük Ági és Attilát nem leltük őket, így ezúton is bocsánatot kérek, amiért köszönés nélkül távoztunk. Pedig nem is mentünk volna haza üres kézzel, de aki olyan bunkó, hogy nem várja meg az eredményhirdetést, az meg sem érdemli a díjat, oklevelet…

Mindent összevetve, megérte a nagy távolságot megtennünk. A szeretetteljes, baráti fogadtatáson túl, remek versenyen vehettünk részt, kiáradt a fény, a szél pedig kifújta a fejünkből a tél összes mocskát. Köszönjük, hogy ott lehettünk!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .