Tavaszünnep Körmenden

Nagyon örülök, hogy sokadszor lehettem Körmenden, tavaszt ünnepelni! Volt amikor nem akart az a fránya bab megpuhulni, volt amikor akrobatának éreztem magam a kidőlt fatörzsön imbolyogva, volt amikor szibériai időjárással köszöntött Dunántúlra március idusa, mi mégis ott voltunk. Szombaton is több mint 300 km-t autóztam, de megérte, mert jó volt kezet szorítani Attilával, örülni Áginak, találkozni régen látott ismerősökkel. Ráadásul kiváló tradis csapattal jártuk a pályát, nagyszerű hangulatban. A felsoroltak, a langyos tavaszi napsütéssel átmelegítették szívemet, lelkemet!

26 célt kellett két egyenértékű lövéssel, 10-8-5 pontozással leküzdenünk. A Batthyány-kastély parkja sík terület, de vannak olyan horpadások, fény-árnyék játékok, amelyek nehezítik az íjászok dolgát, nem beszélve néhány célról, amelyek eltalálásához víz felett kellett lőnünk.

Nagyon jól haladtunk, nem volt torlódás, kb. 4 órát töltöttünk a pályán. Nekem – önmagamhoz képest – úgy éreztem, hogy jól ment, no de ez a mezőnyhöz édeskevés volt. Nagyszerű pontszámok születtek tradis kategóriában, az én ötven százalékom a hatodik helyhez volt elég. Jobban kell figyelni, mert pont a jól löhető célokon hibáztam rengeteget. Szeretek térdelve lőni, azt hiszem, ha az ember egy célnál úgy érzi, hogy le kell térdelni, akkor jó ha hallgat az ösztönére. Lassan kezdek az íjammal is összeszokni. Jó sok verseny kellene, idén márciusban már elértem a tavalyi versenyeim harmadát, nagyon bízom abban, hogy sok versenyre eljutok.

Sikarült a tavaszt megünnepelnünk, köszönet a profi szervezőknek és nagyszerű sporttársaknak!

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..