T.A.K.I. kupa 3D Tahitótfaluban – avagy mennyit érhet egy találat?

Ez volt a 16. TAKI-kupa, sajnos nekem a korábbi 15 kimaradt 🙁 . Szép erdei környezetben, nagyon jó állapotú 3D állatokra lőttünk, összesen 20-ra, két egyenértékű lövéssel, 11-10-8-5 pontozással. Belövés után kis csúszással kezdődött a verseny, a nevezők számát 80 körülire becsülöm. Hét fős, nagyon erős csapatba kerültem, többek között Dombóvári Lalival, Berta Palival, Gyetvai Attilával lőhettem együtt.

A pálya nem volt vészes, 4,5 km-t gyalogoltunk mindössze, a szintkülönbség sem volt jelentős. A lőtávokat sem mondanám brutálisnak, egyedül a szakadék mélyén lévő halacska volt szinte mindannyiunk számára leküzdhetetlen akadály… Mintegy 4 óra alatt teljesítettük a 20 db célt, a tradisok között nagy harc volt. Sajnos nekem el kellett indulnom, így sem az estebédet, sem az eredményhirdetést nem tudtam megvárni (ezért), de ahogy a kategóriámban lövő sporttársakét tudom, talán negyedik lettem.

“Mennyit érhet egy találat?” – tettem fel a címben a kérdést. Sokat. Az történt, hogy Berta Palival nagy küzdelmet vívtunk egymással, az utolsó öt cél előtt még elég jelentős előnyöm volt, az utolsó előtti célnál már csak egy ponttal vezettem Pali előtt. Ez egy “aljasul” oldalra fordított állómedve volt, excentrikus célzónákkal. Pali lőtt egy ötöst és egy mellét, ha én kétszer eltalálom a testet, hat pontra nő az előnyöm, de én is egy ötöst és egy mellét lőttem, maradt a közte egy pont. Az utolsó cél egy róka volt, tökéletesen meglőhető távolságon. Pali ismét lőtt egy ötöst és egy mellét, ha legalább egyszer eltalálom rókakomát, marad a közte egy pont. Nem találtam el, így Pali négy ponttal többet lőtt nálam. Így ő második lett 209 ponttal, én negyedik 205 ponttal, a bronzérmes sporttárs 206 pontot lőtt. Amennyiben az utolsó három lövésem közül csak egy nem száll mellé, ha nem is simán, de második vagyok. Hát ennyit érhet egy találat…

Ez az a pillanat, amikor az ember elgondolkozik a sorozatos kudarcain. Nem lehet a pályát, az előttünk nagyjából lővonalban kurjongató társaságot, a célképbe beálló, lövéskor zavaró fotóst, vagy a tartalék íjat okolni: hiába sok verseny, amikor az ember mentálisan tökéletesen kifacsart, fizikailag még önmagához képest is rossz állapotban van, közel sem tud annyit edzeni, mint amennyire szükség lenne, akkor megremeg a kéz, elszáll a vessző. “Nem nyerhetek, nem veszthetek” énekelte az Európa Kiadó zenekar. Így igaz, nem az oklevélért és az éremért indul az ember 200 km-es túrákra, hanem, azért, hogy önmagát győzze le. Az íjászat arra is jó, hogy rádöbbentsen, baj van, méghozzá nem is kicsi! “Agyamban kopasz cenzor ül…” Valamin változtatni kellene…

Most egy hosszabb versenyszünet következik, a novemberi versenynaptár szinte üres még. Nem tudom mikor lesz folytatás, talán 9-én Reziben. A TAKI-kupa is jó, számomra nagyon tanulságos verseny volt. Külön örültem a nagyszerű társaságnak!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .