Szezonkezdet

Jobb szeretném, ha egyenletes fehér hólepel fedné el a sarat, ha a tél újra tél lenne, nem rozsdásodna a fészerben a hólapát. Ha már márciusi idő van, használjuk ki, néhány napja elővettem az íjamat, mert teljesen világos, hogy minél hosszabb időt hagyok ki gyakorlás nélkül, annál nehezebb újrakezdeni, alighanem egy ponton túl, pedig lehetetlen.

Nagyon remélem, hogy 2015 jobb év lesz, több versenyre sikerül eljutnom; amikor az íjász megmérettetésre készül, akkor motiváltabb az edzésre is. Kedvem lenne felsorolni, hogy mit várnék, mire számítanék, de a történetet az Élet és a versenyszervezők írják. Azért egy kívánságnak mégis hangot adok: úgy tűnik az a forrás, amely eddig a versenyekre készülők kiindulópontja volt, elapadni látszik. Nagyon rossz, hogy különböző honlapokról kell összeollózni a versenykiírásokat, igaz “Íjásznaplómban” megtaláljátok a MISZ teljes és régiós Versenynaptárát, de nem gondolom, hogy ott minden kiírás megjelenik. Így örömmel teszem közzé az elektronikus levélben érkező rendezvényeket – legutóbb Peytu-tól érkezett ilyen – de ez így nem teljes, hiszen csak azokat a versenyeket írom ki, amelyek számomra elérhető közelségben vannak. Mindenesetre figyelem a régiós és egyéb oldalakat, ha új versenykiírást találok, továbbra is közzé teszem azokat.

Ami pedig a honlapot illeti, lesz még egy változás. Tíz éves íjászmúltunkat bemutató fényképsorozat tárhelye megtelt, így újat kezdek, a régi vetítése pedig a diák fekete keretére kattintva indítható majd el. Az első 3-4 verseny után pedig új vetítés kezdődik, igaz abba már tíz év anyaga aligha fog beleférni :-(. Még egy tervem van: a 2011-es cserépváraljai táborozásról nem készült film, igyekszem rövid időn belül összeállítani.

Minden íjászbarátomnak és -társamnak, és a véletlenül idetévedőknek eredményes íjászszezont kívánok, nyilaitokat továbbra is vezérelje erős kar és nemes szív!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .