Benedek zsákban hozta a meleget, szombaton (márc.21-én) Körmenden, másnap Alsóörsön versenyeztem. A két beszámolót ezúttal egy írásban jelentetem meg, a fényképek és a térképek az írás aljára kerültek.
Körmend
Nem a Haraga házaspár – Attila és Ági – iránti barátságom okán írom: ezúttal is tökéletes Tavaszköszöntőt rendeztek. Nem ez volt az első körmendi versenyem, most a Batthyány-kastély renoválása miatt a versenyiroda egy közeli étterembe került. A fogadtatás a szokásos baráti volt, gyors nevezés, a helyszínen összeállított csapatok és remek belövőpálya, irányított belövés vezette be a versenyt. A beírólapok előre ki voltak töltve, komoly, precíz szervezőmunka állt a nevezés és az egész verseny lebonyolítása mögött. Sokan voltunk, jöttek íjászok Őrvidékről és Muravidékről is.
Pontos kezdés után, 26 db célt kellett két egyenértékű lövéssel, 10-8-5 pontozással leküzdenünk. A célok nagyobb része 3D állat volt, de akadt egy bonyolult feladat, ahol láncokra függesztett, mozgó farácsról kellett célra tartani. Pár kidőlt fatörzsre is felkapaszkodtunk a lőállásba, volt amelyik méteres magasságú volt, feljutni oda – torna ötös… 🙂
Öt tagú csapatunk szépen haladt célról célra, nem volt torlódás, így a 6 km hosszú távot 4 óra alatt teljesítettük. A pálya jó nehéz volt, több helyen vízfolyás túloldalán volt a céltárgy. Jó hangulatban telt az idő. Ebédre sertéspöri volt tarhonyával, ízletes, végre egy verseny, ahol terített asztalnál, rendes tányérból, evőeszközzel költhettük el jól megérdemelt ebédünket.
Az eredményhirdetésre sem vártunk sokat, a dobogós felnőtt férfi versenyzők mind kaptak bort, a gyerekek csokit, gördülékeny volt ez is. Nekem sokkal gyengébben ment, mint Pétfürdőn, azért szenior tradiban sikerült ezüstérmet szereznem.
Alsóörs
Egyesületünk terepíjász csapatversenyt hirdetett, amolyan kísérleti jelleggel, a kiírást itt olvashatjátok. Három fős csapatok nevezhettek, egy csoportba két csapat került; 16 cél volt, két körben. Minden csapattag lőállásonként egyet lőtt.
Szakosztályvezetőnk külön kérte, hogy mondjuk el véleményünket. Azt gondolom, hogy az alapkoncepció nem rossz, de két kardinális problémát láttam. A terepíjászatban egy versenyző lőlaponként három vesszőt lő. Ez magában foglalja, hogy adott a lehetőség rontott lövés(ek) korrekciójára, az egy lövésnél a mindent vagy semmi szabály lép életbe. A versenyzőnként, lőállásonként egy lövést sokan keveselltük. Ez könnyen korrigálható.
A nagyobb problémát abban látom, hogy szinte lehetetlen közös nevezőre hozni a számtalan kategóriát, korcsoportot és a két nemet. Ezt a mi példánk is bizonyítja, csapattársaink egy felnőtt tradisból és két miniből álltak, míg mi ketten voltunk felnőttek és Benedek kadett. Hiába lőnek a minik közelről, ez nem egyenlíti ki a korukból eredő tapasztalatlanságot. A két csapat – bár azonos kategóriában voltunk – nem összehasonlítható. Nincsen ötletem arra nézve, hogyan lehetne átvágni a gordiuszi csomót, pedig – mondom – az alapkoncepció nagyon jó!
Ez egy tesztverseny volt, remek pályát építettek, jó volt az idő, jót kutyagoltunk (majdnem 5 km-t 4 óra alatt), együtt volt a család, kicsit egymásért is „harcoltunk”; ebédre kaptunk egy jó adag ízletes sertéspörit. A kezdeményezést továbbgondolva, a tegnapi tapasztalatokat beépítve, lehet még ebből egy jó kis versenyrendszer. A hibákon senki ne bosszankodjon, eleve benne volt azok lehetősége, nézzük a dolog jó oldalát: jó volt a pálya, az idő, a társaság, a hangulat, mindemellett kiváló gyakorlási, felkészülési lehetőség volt.
Képek és térképek:
