3D Ajkán (20/2016.)

Mérhetetlenül sajnálom, hogy sem a fehérvárcsurgói, sem a szekszárdi versenyen nem lehettem jelen, utóbbit különösen azért, mert hosszú évek óta ez volt az első, hogy egyszer sem sikerült elmennem Sötétvölgybe. Ajkán – ezen a helyszínen – most voltam harmadszor, egyszer terepen, egyszer 3D-én. Azt sejtettem, hogy nem lesz most sem babazsúr 🙂 …

Rengeteg nevező volt, bár pontos adatot nem tudok, de mintha 190 főről beszéltek volna a többiek. Négynapos hétvége, napos, kissé hűvös, szeles idő, no és óraállítás… Emiatt voltak aggályaink, beérünk-e még sötétedés előtt, de belefért a verseny az időbe.

30 db 3D célt kellett leküzdenünk, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. A pálya nagyon jó és technikás volt, felfelé és lefelé lövésekkel, a célok között, néhol komoly kaptatókat kellett megmásznunk. A lőtávok sem voltak barátiak, de itt ez volt a feladat, volt egy karó az irányzékosoknak, egy az irányzék nélkülieknek és kész. A szalagozás sem volt túlbonyolítva, de bárki megtalálhatta a soron következő célt. Az őszi erdő káprázatos színekben játszott.

Jól haladtunk, nem volt torlódás, így bőven világosban visszaértünk az alaptáborként szolgáló vendéglőbe. A nevezői létszámhoz képest az eredményhirdetésre sem vártunk sokat.

Azt gondolom, nagyon jó, ízig-vérig 3D versenyen vehettünk részt, mindenki jó érzésekkel mehetett haza. Azért pedig külön köszönet, hogy már reggel megtalálhatók voltak az eredmények a világhálón.

Még a foktői versenyt tervezem erre az évre, majd jönnek a teremíjász viadalok, aztán egyszer majd kitavaszodik…

(Távolság: 140 km, göngyölítve 3740 km)
(Nevezési díj: 3500 Ft, göngyölítve 65700 Ft)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .