Ismét Foktőn (21/2016)

Fellapozva Íjásznaplómat, úgy tűnik hetedik alkalommal vettük az irányt Foktőre, ha minden igaz 2012-ben voltunk először, ámbár lehetséges, volt olyan verseny, amely még a naplóírás előtt zajlott. Foktő még arra is megihletett, hogy A mi Pilvaxunkba „irodalmi magasságokba” emelkedve írjak róla 🙂 !

Ilyen előzmények után jókedvűen keltünk útra, szinte rituálévá vált a hartai megállás egy kávéra és kolbász, szalámi vásárlására. Foktőre hazatértünk, annyira ismerős volt minden, gördülékeny nevezés, kiváló lángos, jó belövőpálya és pontos versenykezdés.

A rendező Éjsólyom Egyesület ismét kiváló, nagyon technikás pályát épített, ráadásul két lövést lehetett leadni, de csak a jobb pontszámot beírni! Nagyon jó ötlet volt, bár a 3D-nek kiforrott és – szerintem – változást nem kívánó pontozása van, ennyi mozgásteret bárki megengedhet magának! Maradt a 11-10-8-5-M rendszer, de a két leadott lövésből, a magasabb pontszámút írtuk be. 24 cél volt, az alaptábor körül voltak sűrítve, így ott torlódtunk, ám a pálya többi részén jól haladtunk. Ahol lehetett, ott voltak furfangos lefelé lövések is.

A verseny vége felé elkezdett szemerkélni az eső, nem volt vészes, de kitartott az eredményhirdetés végéig, igaz volt hová behúzódni. Ebédre olyan paprikás krumplit kaptunk, amelyben minden kellék benne volt. A zenei rész sem maradt el, egy nagyon jó hangú énekesnő, gitárkísérettel lépett színpadra és – legnagyobb örömömre – elhangzott az Ismerős Arcoktól a Nélküled is!

Foktőn elmaradhatatlan a Himnusz, majd a Régiós Bajnokság győzteseinek díjátadója után, a verseny eredményhirdetése kezdődött. Kategóriámban második lettem úgy, hogy a győztes egy ponttal lőtt többet nálam, én szintén egy pontocskával előztem meg a bronzérmes sporttársat. Nem emlékszem arra, hogy valaha ennyire szoros lett volna bárhol is a végeredmény. Hitvesem bronzérmet szerzett.

Foktő… Azt gondolom, nem szorul magyarázatra miért szeretjük, miért kelünk útra évente akár kétszer is. Nagyon jó emberek szervezik nagyon jó embereknek, mint sportesemény, mint baráti találkozó, mint zenei és kulináris élmény is magával ragadó. Korábban már írtam egy foktői verseny kapcsán: gyerekek, ezt így kell csinálni!

(Távolság: 200 km, göngyölítve 3940 km)
(Nevezési díj: 3500 Ft, göngyölítve 69200 Ft)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments