Végre! A hosszúra nyúlt téli hónapok után, korán ránk köszöntött a tavasz, alkalmam nyílt gyakorolni egy kicsit. Bár eredetileg csak március 30-ára, Paksra terveztem első versenyemet, hirtelen jött elhatározással mégis neveztem Pétfürdőre, egyáltalán nem bántam meg! Hiányoztak az íjásztársak, a versenyek légköre, a szabadban töltött idő; van egy nyitott kérdés, amelyre választ kerestem, ám erről később.
Úton a helyszín felé, hét ágra sütött a nap, meglepődve hallottam a rádióban, hogy orkánt, komoly lehűlést jeleznek délutánra. A helyszínen gyors nevezés, jó belövőpálya fogadott. Rengetegen jöttek, sokan gyönyörű viseletben. Nemzeti ünnepünkön a kokárdák sem hiányozhattak!
Nagyjából tízfős csapatokra osztottak bennünket, 21 célt kellett leküzdeni, célonként három egyenértékű lövéssel. Ezek többsége 3D állat volt, illetve 2D állat, néhány papír 2D, 80×80-as FITA lőlap, három különböző méretű koszorú. A pálya ezúttal nem a mezőn volt, hanem erdőben, széles gyalogosösvényen haladtunk, az út két oldalán voltak a célok elhelyezve. Jóformán valamennyi célnál felfelé, vagy lefelé lőttünk. A pálya technikás volt, nem voltak sem különösebben könnyű, sem meglőhetetlen célok.
A hatalmas nevezői létszám ellenére torlódás sem volt, az 5 km hosszú pályán öt és fél órát töltöttünk el. Jól szerkesztett beírólapot vezetett a rendező egyesület által kijelölt íjász.
A meteorológusok pedig egyre inkább szavahihetők… a verseny kezdetekor még lekívánkozott rólam a pulóver, azután egyszer csak megérkezett a szél, rövid idő leforgása alatt kb. 5-7 °C-kal lett hidegebb. Pár csepp esőt is kaptunk, de nem áztunk meg.
16 óra körül értem vissza az alaptáborba, rögtön elindultam, mert fél 5-re haza kellett érnem, ezért sem az étekről, sem az eredményhirdetésről nem tudok beszámolni. Elektronikus levélben ma megkaptam a végeredményt – köszönet a rendezőknek gyorsaságukért – (apró üröm az örömben, hogy veteránban neveztem, ám felnőttben értékeltek, így második helyett ötödik lettem, de egyáltalán nem lőttem jól, nem érdemeltem volna díjazást. Nem is azért indultam!)
A bevezetőben említett eldöntendő kérdés pedig az, hogy a Végh Turul, vagy a Végh Török íjammal vágjak neki a szezonnak? 18-20 m-ig a Török tűnik pontosabbnak, de a nagyobb távolságokat a Turullal jobban érzem. A Török 4 fonttal gyengébb, a kor bomlasztotta szervezetemnek – mely bomlás koporsóban, hamvasztókemencében, vagy latrina mélyén fog végérvényesen lezárulni – inkább a gyengébb való. A kérdésre ez a verseny sem adott választ; edzésen kellene a Törökkel nagyobb távokat lőni. Meglátjuk, Paksra alighanem ismét a Törököt viszem. Akkor következik a folytatás.