Két hét íjásztábor Cserépváralján

Lusta, sűrű cseppekben kezdett esni az eső, amikor lehordtuk az autóba csomagjainkat, mintha az immár visszavonhatatlanul mögöttünk hagyott két hetet siratta volna… Volt oka a sírásra, hiszen idén nyolcadik alkalommal hagytunk ott egy kis darabot a szívünkből Cserépváralján, mert az ott eltöltött egy-két hetek, ugyanúgy beépültek életünkbe, mint mindazok amelyek boldogságot hoznak, legyen az a karácsonyfa feldíszítése, egy jól sikerült vendéglátás, a hitves ölelése, vagy bármi más. Mert bár odakinn az élet egyre zordabbá válik, ahhoz, hogy elviselhessük a hétköznapok valamennyi nyűgét, baját, kellenek karácsonyok, kellenek íjászversenyek, kellenek koncertek és kell a cserépváraljai együttlét íjászbarátainkkal.

Igen, immár nyolcadik alkalommal… a Cserépváralja melletti ifjúsági táborban, a hozzátartozó focipályán, a teret körülölelő erdőben jövünk össze. Mert össze kell jönnünk, fáradtságot, időt, energiát nem sajnálva, hogy örülhessünk egymásnak, hogy kilépjünk a hétköznapokból, hogy hódolhassunk kedvenc időtöltésünknek, az íjászatnak! Ahhoz, hogy a varázslat megvalósulhasson, kellettek ötletgazdák, Németh Julcsi, akinek régi nyarakat felidézve jutott eszébe  a hely, Németh „Sziszi” Szilárd, aki továbbgondolta a dolgot és Dombóvári Andi, Lali és Dávid, akik elkezdték és évről évre megszervezik a tábort, meghívnak sokunkat, gondoskodnak kosztról, kvártélyról, lebonyolítják a kétszer hat napos íjászatot, esténként elvégzik a táborlakók szórakoztatását, a végén még nyilvános íjászverseny lebonyolítására is marad energiájuk! Talán őket is erősíti a sok szeretet és pozitív visszajelzés, amelyet a táborozóktól kapnak. Ahogy szóban is elmondtuk, nem árt ismételni: KÖSZÖNJÜK!

Mi történt a két hét alatt? Nehéz röviden összefoglalni. Két külön társaság verbuválódott, első héten sokan voltak először, másodszor táborozók, míg a második hétre összejött a törzsgárda, az a csapat, akik sok-sok éve járunk Cserépváraljára, talán nem is legelsősorban azért, hogy íjat feszítsünk…

Számomra az első hét csak egy-egy edzést jelentett, hiszen egyrészt túledzettnek éreztem magam, másrészt abban állapodtunk meg családommal, hogy csak akkor lövök, ha nem lesznek közös programjaink. Így az első héten nem vittem túlzásba az íjászatot, A mi Pilvaxunkban fényképekkel gazdagon illusztrálva, leírtam, hogyan telt az időnk.

A második hét első napján viszont minden az íjászatról szólt, ugyan mi mindvégig a táboron kívül, egy falusi szálláshelyen laktunk, intenzíven részt vetünk a tábor életében. A kölcsönös viszontlátás öröme puszikban és kézszorításokban nyilvánult meg, majd kivonultunk az íjászpályára, hogy 16 m-ről három kőrös lőlapra leadjunk 20-szor 3 lövést, 10-8-5 pontozással, felmérve, hogyan is állunk lőtudásban, elvégre vannak köztünk akik rendszeresen edzenek és versenyeznek, ám olyanok is, akik sokkal kevesebbet lőnek év közben. Este szokásos zenés-verses műsor után megtartottuk a „térszentelést”, régi szokás szerint minden táborozó felkötött egy kívánság és egy köszönet szalagot, amelyeket a búcsú napján a tábortűzbe dobunk, hogy a felszálló füst vigye felfelé azokat, így meghallgatásra találván. Számomra nagyon megható volt, hogy az Ismerős Arcok Nélküled című dala alatt éppen úgy átkaroltuk egymást, ahogyan néhány hete Csepregen, a zenekar táborában, több százan, pontosan ugyanolyan spontán történt így! A Régi magyar áldás is évről évre elhangzik ilyenkor, prózában:

Kedden délelőtt íjászjátékokat játszottunk, csapatokra oszlottunk, ügyességi feladatokat kellett megoldanunk, például hat lufit pontosan kilőtt nyílvesszővel kidurrantani, kőrbe, csíkba lőni, majd távolodó lövészettel fejeződött be a csapatverseny. Délután örömíjászkodtunk, Lali alkotta vicces lőlapokra lőttünk célonként három vesszővel, 10 darabra, két körben. Szerdán délelőtt a táborozók elmehettek a közeli Bogácsra strandolni, vagy Egerbe, Mezőkövesdre szétnézni, vásárolgatni. Délután 1+1 lövéses 3D volt, 10 cél, ismét két körben.

Csütörtökön meglőttük a helyi viszonyokra átalakított „koreai” versenyt, azaz az első Tradicionális Íjászok Világbajnokságának céljait. Igazából hat feladat volt: őz 20 m-ről a hagyományos találati zónákkal, két kőrös lőlap 40 és 70 m-re kihelyezve; kiszalagozott célzóna, amelybe hulló, vagy becsúszó vessző már pontot ért (normál méretű focipályán kaputól kapuig lőttük!), majd az utolsó feladat: 90 m-ről öt lövéssel eltalálni a koreai célt! Délután a Magyar Hagyományos Íjász Tábla versenyt lőttük végig – történelmi eseményekre utaló célokat, a hozzájuk kötődő évszám méterben mért századrészéről (pl. 1848-at, 18,48 m-ről, stb.). Pénteken a Saslövés került terítékre, fantasztikusan jó és újszerű versenyrendszer, amely igazán próbára tesz minden íjászt. Részletesebben olvasható az iménti hivatkozáson, lényeg az, hogy 7 vesszővel, 7 méterenként távolodva 7×7 méterig arányosan növekvő célfelületet próbálunk meg eltalálni, majd a 49 m-t kétszer lelőve visszamegyünk 7 méterenként 7 méterre. Bár az eredeti lőlapokat lehetetlen reprodukálni, ám ez inkább nehezíti, mint könnyíti a feladatot. Délután megismételtük az első napi 20×3 lövéses „kőrös” versenyt, este egy fergeteges karaoke zárta napot. Szombaton megérkeztek vendégíjászok a nyílt versenyre, amelyen 20 db célt, célonként 3 vesszővel kellett leküzdenünk. A táborozók szép eredményeket értek el, Benedek és hitvesem bronzérmet szereztek, én ezüstöt.

Itt érdemes megállni egy pillanatra! Három fős csapatok alakultak, egy íjászjáték zárta a versenyt. Régóta együtt táborozik hat „gyerek”: Balogh S. Bogi, Kiss Rita, Kiss Attila, Éberle Kolos, Bölcs Ádi, Csizmazia Benedek, akik a szemünk láttára serdülnek lassanként felnőtté. Minden pillanatot együtt töltöttek, beszélgettek, elsétáltak fagyizni, vagy gyönyörködtek az augusztusi hullócsillagokban. Ezek az ifjak mindenkit legyőzve megnyerték ezt az ötletes íjászjátékot, úgy feltört belőlük az a gyermeki öröm, ahogyan az olimpiai bajnokokból, amikor célba érnek! Visszahozhatatlan, örökké emlékezetes pillanat volt! Sokkal többről van szó, mint egy megnyert játékról, a kitörő örömük kifejezte a cserépváraljai íjásztábor lényegét, hogy együtt, egymásért, baráti kötődésekkel nincs legyőzhetetlen akadály! Az érem másik oldala pedig a búcsú pillanatai voltak, amikor érződött, ki tudja, akár egy év is eltelhet a viszontlátásig, a srácok szomorú arccal, a lányok könnyeiket nyelve élték át az utolsó együtt töltött perceket. Köszönet ezért Nektek ifjú íjászok, gyermekeink, csak így tovább és nem is csak elsősorban az íjászpályán!

Este fájó szívvel búcsúztunk, minden család szólt pár mondatot, „térszentelés”, a szalagok tűzbe vetése után még éjfélig beszélgettünk, anekdotáztunk. Sok gondolat, érzés öltött szavakban testet, de számomra Kiss Attila Csaba gondolatai voltak azok, amelyeket magam is ugyanúgy érzek: olyan ez a tábor, hogy „hiába telik el egy év, úgy folytatjuk, mintha előző nap maradt volna abba, mintha tegnap este bementünk volna a házba, ma reggel pedig kijöttünk onnan…”. Hozzátenném: pedig csak 50-51 hét ékelődik közé…

A folytatás 2016 augusztus elsején, ott fenn, a jobb fölső sarokban indul a visszaszámlálás! Kérem az Urat, segítsen bennünket, hogy mindannyian épségen, egészségeben, barátságban, szeretetben úgy jöjjünk ki abból a házból, ahogyan tegnap este bementünk!

A diák fekete keretére kattintva az oldal elhagyása nélkül is indul a vetítés!