Íjásznaplóm „Keresés” sorába írva a „Szekszárd” szót egyből öt versenybeszámolót találtam, ám meggyőződésem, hogy ennél több versenyen voltunk a Sötétvölgyi parkerdőben! A tegnapi sem volt akármilyen, de menjünk szépen sorba…
Már a parkolásnál sejthető volt, hogy sokan leszünk, ahogy később hallottam 210-en indultunk a versenyen! Ehhez képest a nevezés gördülékenyen ment, technikai ellenőrzésen is átestünk. A belövőpálya a szokásos volt, bőven akadtak különböző távolságokra elhelyezett céltárgyak. A verseny – érthető módon – kis csúszással kezdődött. 24 db 3D célt kellett leküzdenünk 1+1 lövéssel. Tekintettel a magas nevezői létszámra, a torlódások elkerülésére, különböző helyeken elhelyeztek három technikai célt, amelyekre lehetett lőni; mivel ezekre is osztottak csapatokat, akik a technikai célokon kezdtek, biztosítható volt a viszonylag kisebb csapatlétszám (mivel a nevezőket nem 24, hanem 27 célra osztották csapatokba). Ez nagyon jó döntés volt! A technikai célon szerzett pontokat nem vezettük rá a beírólapokra, tulajdonképpen versenyen kívüli lövések voltak.
Hitvesemmel a 16-os célnál kezdtünk, nyolc fős csapatunkban a VR-en kívül szinte minden kategória képviselve volt, nemenként is egyenlő számban voltunk és két gyermek is velünk lőtt. Az első célunkat elég nehezen találtuk meg, néhol a szalagozás lehetett volna kicsit jobb, de így sem tévedtünk el. Torlódás nem volt, igaz az utánunk jövő csapatnak mindig várnia kellett ránk néhány percet.
Szekszárdon soha nem volt könnyű a pálya, a tegnapira, mint életem egyik legnehezebb versenyére fogok emlékezni, szinte az eplényi sípályán rendezett 40 célos Íjászmaratont idézte! Nagyon bőségesen kaptattunk fölfelé, volt olyan szakasz, ahol kötél volt kifeszítve, hogy abban megkapaszkodva ne gatyaféken jussunk le a lőálláshoz :-). Ennek megfelelően a pálya rendkívül technikás volt, nagyon sok komoly fel- és lefelé lövés volt. Ráadásul a lombjait bontogató tavaszi erdő fény-árnyék játéka sem könnyítette meg a dolgunkat. Mint azt az oldal legalján láthatjátok, az Endomondo alkalmazással, GPS-szel mértem a távolságot; hat óra alatt 10 km-t gyalogoltunk és közel 100 m-es szintkülönbséggel birkóztunk meg, (szerintem kétszer…)! Fél 11-kor indultunk, fél 5-kor értünk vissza. Kettős beírás volt, a lapon csak ikszelni kellett, nagyon gyorsan összesíthettük a pontszámokat. Ebédre ízletes gulyáslevest kaptunk.
A nevezői létszámhoz mérten az eredményhirdetésre nem is kellett sokat várni, addig – immár hagyományosan – DJ adott elő egy legényes táncszólót. Gyönyörű hagyomány Szekszárdon, az eredményhirdetés előtt megszólaló Himnusz! Jobban örültem hitvesem bronzérmének, mint a saját második helyezésemnek; ekkora nevezői létszámban mindössze ketten képviselve Alsóörsi egyesületünket, külön öröm, hogy mindketten dobogóra állhattunk!
Azt gondolom, ha 210-en neveznek egy íjászversenyre, az mindenképpen jelzésértékű. Legfontosabb, hogy nem kell a sportágat siratni, tömegsport, ha ennyi embert képes megmozdítani. Szekszárd mellett a Sötétvölgy varázslatosan gyönyörű hely, olyannyira, hogy a mindig más vonalvezetésű pálya a visszatérő íjászoknak is megunhatatlanná teszi. Jó a szervezés, technikás a pálya, ennél többre nincs is szükség. (Tegnap a tavaszi időjárás is legszebb arcát mutatta.) Az ilyen versenyek vonzzák az íjászokat, ez tegnap fényesen beigazolódott. A rendező Alisca Egyesület és valamennyi versenyző, pontszámától függetlenül, gratulációt érdemel! Bár a hagyományos őszi verseny már nem a DDR sorozat része lesz, remélem újra ott lehetünk!
A fekete keretre kattintva az oldal elhagyása nélkül is indul a vetítés.
