Életem első terepíjász versenyén idén tavasszal voltam, szintén Alsóőrsön. Már akkor megtetszett az addig számomra kissé idegen versenyforma, örömmel olvastam az újabb versenykiírást. A helyszín megegyezett a tavaszival, az egykori Kőszínház alján lehetett parkolni, az alaptábor és a belövőpálya pedig magaslaton voltak. Kifejezetten örültem, hogy a kiírásban megadták a pontos GPS koordinátákat, így könnyű volt a helyszínt megtalálni.
A tavaszi verseny óta annyi változott, hogy most 12 cél két körben való leküzdése volt a feladat. A terepversenyek szabályrendszere kissé más, mint a 3D-é, csak a karó mögül lehet lőni és célonként három vessző kilövése a feladat, – kivéve a „szemafort”, ahol mindhárom lőlapra be kell tuszkolni 1-1 vesszőt. Természetesen a pontozás is más, 6 a legtöbb megszerezhető pont lövésenként. Jó volt a belövőpálya, pontosan elkezdődött a verseny. Néhány mondatos polgármesteri köszöntő is elhangzott, úgy hiszem az ilyen gesztusok jelzik az versenynek helyt adó település és az íjászok közötti kölcsönös tiszteletet.
Nyolcan kerültünk egy csapatba, megint azt tudom mondani, remek társaság jött össze, nagyon kellemesen telt az idő! Becslésem szerint 80-100 nevező volt, a Dunántúl minden szegletéből jöttek versenyzők. A pálya térképe és a bejárt útvonal lehet, hogy most első látásra kaotikusnak tűnik, de két kör volt…
A tavasszal még mint jó edzéslehetőségként emlegettem a terepíjászatot. Jóval több annál, önálló szakág, amely éppúgy próbára teszi a versenyzőket, mint például a 3D. Hallani olyan hangokat, hogy nem népszerű, elhalóban van. A mai nap ezt nem igazolta, nagy nevezői létszám cáfolta a szirénhangokat. Persze ehhez olyan profi versenyszervezés is szükséges, mint amelyre a mai verseny rendezői képesek voltak.
