Pátyi versenyekre járni fontos hagyomány! Többen felidéztük a hőskort, amikor még Téllövés volt a neve, emlékszem a (számunkra) elsőre, amely kétkörös volt, rettenetesen fagyoskodott mindenki, azt hiszem tíz óra már elmúlt, mikor hazaértünk. Volt olyan, amikor a tomboló hóvihar miatt kellett izgulnunk, hogy nem futunk-e hótorlaszokba hazafelé? A sokszor zord decemberi időjárás ellenére is mindig rengeteg íjászt vonzott Páty, Karácsony előtt, de mindenképpen adventi hangulatban, sokunk számára ez a verseny jelentette az évadzárást.
Mindezektől függetlenül, egyáltalán nem baj, hogy Andi és Lajos ezúttal korábbra tették a pátyi party-t, mi több, négy napos hétvége harmadik napján, verőfényes napsütésben került sor a versenyre, nem csoda, hogy ismét rengetegen neveztek! A körülmények annyiban változtak, hogy a korábbi nagyobb fedett lovarda helyén immár teniszpálya van, néhány cél a kisebb fedett terembe került, a többségüket pedig szabadtéren kellett leküzdenünk. Természetesen a „Lalis” rajzokat kellett most is eltalálnunk.
Sajnos családom többi tagja más elfoglaltságuk miatt ezúttal nem jöhettek velem, azonban nevezéskor két öröm is ért: a győri Bercsényisek velem egészültek ki a csapatversenyre; amikor Andi megkérdezte, hogy kikkel szeretnék egy csapatban lőni, elég volt annyit mondanom, hogy „cserépváraljaiakkal”, azonnal tudta, hogy mire gondolok. Nem volt nehéz dolga, mert a mi íjásztáborunk szinte teljes törzsgárdája ott volt a nevezők között, többségükkel az augusztusi táborzárás óta nem találkoztam, így megtudtam, hogy Julcsiéknál már két hónapos az unoka; elcsodálkoztam, hogy Rituska mekkorát nőtt, mindenkivel sikerült néhány mondatot váltani. Ez fontosabb, mint maga a verseny!
Azért arről is pár szót. A Németh házaspárral és az Éberle családdal kerültem egy csapatba. 18 célt helyezett el Lali, bár célonként három lövés volt, nagyon gördülékenyen haladtunk. Újdonság volt a kezdő íjászoknak nyújtott lehetőség, a zöld karó, amely a kék és a gyermekkaró között kb. féltávon volt, az innen lövőket teljesen külön értékelték. A melegedőben forró tea és zsíroskenyér várt a verseny után, majd következett az almára lövés, a Cserépváralján megismert módon. Végül a csapatverseny: szabadon alakultak ötfős csapatok, a csarnokban hat állatra lőttünk, versenyzőnként két vesszővel. Ha minden igaz, akkor 14 csapat nevezett, mi sorrendben az első hatba kerültünk, hat csapat lőtt egyidőben, minden sorozat után értékelés, majd helycsere történt. Bár nem tudtam a verseny végét megvárni, annyit azért mondanék, hogy remek ötlet volt ez az újítás! Egészen más érzés abban a tudatban lőni, hogy nemcsak magamért, hanem egy csapatért kell pontosnak lennem, ez nekem segített az összpontosításban, pedig csak 12 vesszőről volt szó! Nagyon élveztem az egészet, akárcsak a versenyt!
Ahogy a Alisca versenyről írt beszámolóm végén jeleztem, sajnos lehet, hogy ez volt számomra az év befejező versenye :-(. Elnézve a novemberi ügyeleteimet és a rám váró továbbképzéseket, talán Alsóőrsre tudok majd elmenni teremversenyre. Íjászat tekintetében termékeny ősz volt, kiváló versenyeken jártam és tudtam beszámolni Nektek.
