Nagykőrös (Jó volt)

Sziasztok Drágáim!

Nagykőrösről pár szót. A Kiss család ismét kitett magáért. Gyönyörű helyszínen, igényesen kivitelezett célokkal vártak minket. A verseny ismételten szép hazánk egyetlen megmaradt gyöngyvirágos tölgyesében lett lebonyolítva. Reggel mosolyogva jókedvűen vártak minket a háziak. Jókedv, szép idő, jó célok, szép pálya, mit is kívánhatna még az ember fia. Talán egy kicsivel több résztvevőt. Egy kicsit elszomorodtam, mert az íjásztábort én és Köffer mamáék képviseltük. Higgyétek el fontos lenne, hogy eljárjunk egymás versenyére. Egyrészt mód a találkozásra, és nem utolsó sorban támogatni az adott rendezvényt. Szerintem nagyon fontos lenne. Maga a verseny jól szervezett, és biztonságos volt. Attila a tatárjárás időszakát vette górcső alá, és ebben a témakörben alkotta meg remekműveit. 19 cél 3 lövéssel. Én Köffer mamáékkal Rítus mamájával a Kiss testvérekkel, és M. Gyuszival voltam együtt. Nagyon jó csapat volt. Lendületesen jó hangulatban zajlott le a küzdelem. A verseny után lufi lövő csapatversenyt tartottak Attiláék. A versenyzők sok szép élménnyel, a győztesek Attila csodálatos kerámia érmeivel térhettek haza. Jó visszagondolni. Nagykörösre úgy érzem mindig haza megyünk. Köszönhető Rítus Attila és a gyerekek szeretetének, és munkájuknak. Ajánlom mindenkinek a Kajtsa féle rendezvényeket, mert mind kivitelezésben, mint érzelmileg a magyar íjászat csúcsát képviselik.

A nap süssön rátok.

Pusz.

Lali

Related Post

0 0 szavazat
Article Rating
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x