Alább már kísérletet tettem arra, hogy beszámoljak a Cserépváralján átéltekről, de idő és megfelelő világháló-kapcsolat hiányában, ez meglehetősen hevenyészettre sikerült. Öt év alatt hét tábor volt Cserépváralján, én ebből hat alkalommal ott voltam, (ha az elmúlt két hetet két külön táborként számolom). Olyan bőséges élményanyag halmozódott fel, hogy az szinte hihetetlen! A korábbi táborokról honlapunk három éves története során bőven esett szó , így maradjunk az elmúlt két hétnél!
Kellemes időben indultunk útra, Benedek és Keresztes Ádi társaságában, – hitvesemnek az első hetet ki kellett hagynia, munkahelyi kötelezettségei miatt. Szűken véve íjásztáborba indultunk, de tágítva a kört szabadságra, jól megérdemeltre. Éppen ezért esett választásunk a falusi turizmusra, a táborban lakás helyett, hogyha csendre, magányra, hosszas alvásra vágyunk, akkor az is biztosítva legyen. Volt azért ennek hátránya, hiszen néha kimaradtunk a tábori életből, de a cél szentesíti az eszközt!
Cserépváralja Kárpáthaza egyik ragyogó gyémántja, a kedves, 480 lakosú község megbújik a hegyek lábánál, kristálytiszta levegő, sebes folyású patak, az ott élők kedvessége hitet ad, hogy van egy másik Magyarország, amely nem túlhajszolt, nem zaklatott… A falu előtt található tábor környezete is mesés, a focipályát körben erdők ölelik át, a fák mosolyogva integettek, amikor egy-egy nyílvessző a célba fúródott.
Az első héten ismeretlen társaságba csöppentünk, Eibenéken és Haragáékon, Kutas Évin kívül, a többieket még versenyekről sem ismertem. Ennek ellenére jól és gyorsan elszaladt az első hét, lényegében ugyanazokkal az íjászversenyekkel és játékokkal, amelyeket a második héten megismételtünk. Jók voltak az esti programok is, a vetélkedőn telitalálat volt tapadókorongos „vesszővel”, játékbolti „íjjal” lőni sörösdobozokra :-)! Két dolog érintett rosszul, de ez nem a táborszervezés hibája: egyrészt Ádi végig gyengélkedett, apró, de zavaró gondjai voltak, Benedek pedig egyáltalán nem volt hajlandó megenni a – szerintem ízletes és bőséges – „menzai” kaját. (Az igaz, hogy sokszor olyan étkek voltak, amelyeket az ember nagy melegben nem szívesen fogyaszt, de hát szükség törvény bont. Rájuk férne fél év katonaság, utána nem válogatnának többet!) Így azután Ádi úgy döntött, hogy nem marad a második hétre, szülei elhozták hitvesemet Mártit, őt pedig hazavitték.
Mivel a búcsúest egy nappal előbbre tolódott, szombaton estére a társaság többsége sajnos szétszéledt. Balogh S. Jani lett a „Tábor Embere” és kapta meg a gyönyörű Nyers Csaba tarsolyt, teljesen megérdemelten!
A vasárnap és a hétfő volt a két legforróbb nap, utóbbin a hőmérő higanyszála alulról nyaldosta a 40°C-ot! Okos döntés volt az egymásért lövést alkonyati órára tenni, bár még így is szörnyen meleg volt. Keddre azután megjött a várva-várt lehűlés, ettől kezdve az időjárást szó nem érheti, az hogy a nyílt verseny eredményhirdetésekor szemerkélt az eső és a búcsúesten a fedett terasz alá szorultunk… belefért.
A második hét első napján együtt volt az összeszokott cserépváraljai társaság, nagy örömünkre szolgált a viszontlátás! Németh Szisziékkel pl. az előző évi táborban láttuk egymást utoljára :-(! Nehezedik az élet, ritkábban jutunk el versenyekre és akkor is a lehető legközelebbire megyünk… Visszatérve a táborhoz: igen szellemes volt a váltóverseny, bár mi, a „Katicák” taroltunk :-D… újítás volt a terepverseny, ám ezzel Lajosék elhozták Cserépváraljára azt a szakágat is, amely több figyelmet érdemelne, volt alkalmuk belekóstolniuk azoknak, akik eddig idegenedtek tőle. A pálya pedig abszolút profi volt, talán a lefelé lövés hiányzott egyedül. Ugyanakkor – nekem – a két kör soknak tűnt, aznap kerültem (tíz átlőtt nap után) olyan fizikai és mentális mélypontra, hogy a pénteki próbatételeket gyakorlatilag kihagytam. Nagyon jól sikerült a nyílt verseny, a nem táborozó versenyzők is a legnagyobb elismerés hangján szóltak róla.
Az esti programok ismét jók voltak, ám a fénypontot a „Ki mit tud?” jelentette a záróesten, Félix fenomenális volt, de a „Nyolc óra munka…” átköltése jelentette a csúcsot – (ha valaki felvette mozgóképre, írja meg, megbeszéljük, hogyan tehetem közkinccsé)! Felejthetetlen élmény volt, ahogyan Himnuszunk hangja mellett, a tábor tüzét körbe állva, egymás kezét megfogva, családunkért, egymásért, hitünkért, reményünkért és gyönyörű Hazánkért szálltak kívánságaink az Ég felé -, kívánom, hogy azokból MINDEN váljék valósággá!
Az sem volt meglepő, hogy a táborozók búcsúszavaikban egyöntetűen elismeréssel szóltak a mögöttünk hagyott hétről, amely Andi és Lajos hatalmas munkájának a gyümölcse volt. Ahhoz, hogy végiglőjük az íjászat szinte valamennyi szakágának versenyét, plusz még az íjászjátékokat, koreait, MHIT-t, rengeteg célt, vesszőfogót, karót kellett készíteni, mozgatni, pályát építeni… mindezeket oda- és elszállítani Cserépváraljára…, akkor még nem esett szó az esti programokról, vetítésekről, dalolásról!
Az a szó, hogy „köszönjük”, alig fejezi ki hálánkat és elismerésünket. Mégsem tudunk mást mondani, mint azt, hogy KÖSZÖNJÜK!!!
(Ha valaki szeretné velünk megosztani gondolatait ezen a honlapon, az kattintson duplán ennek az írásnak a címére, a szöveg végén megjelenik egy szövegdoboz, abba lehet írni.)
Befejezésül a zenés diavetítés, FELHÍVOM A FIGYELMETEKET ARRA, HOGY EZ MÁR A ZÁRÓEST KÉPEIT IS TARTALMAZZA, VAGYIS BŐVEBB AZ AKKOR LÁTOTTNÁL!
