Hatodik éve, hogy minden augusztusban egy vagy két hetet Cserépváralján töltünk, Dombóvári Lajos és családja megálmodta, majd megvalósította íjásztáborban. Az előzményekről sokat nem kívánok írni, a lap alján három film áttekintést ad a tábor múltjáról.
Cserépváralja csodálatos helyen, Mezőkövesdtől kb. 15 km-re északra fekszik, hegyek, erdők ölelő karjaiban. A tábor egy nagy faházból, néhány kisebből, vizesblokkból áll, hozzátartozik füves focipálya, amely tökéletesen alkalmas íjászatra. Kényelmi okok miatt mi nem a táborban, hanem egy cserépváraljai családi házban lakunk.
1. Az első két nap
Hétfőn kezdtünk, korán délután. Az első feladat szintfelmérés, 20×3 lövést adtunk le kb. 15 m-ről koncentrikus körökre, 10-8-5 pontozással. Ezután vacsora, majd a tábornyitó műsor és régi hun térszentelő szertartás következett. A tábortűz körül bemutatkoztunk, mindenki elmesélhette, hogyan kezdte, mit jelent számára az íjászat. Kár, hogy én voltam az utolsó aki szót kapott, most nem részletezendő okok miatt meglehetősen keserű hangulatban voltam, így kibukott belőlem mindaz, ami miatt sötéten látom ennek az íjászatnak és benne a mi pályafutásunknak jövőjét. Összefoglalom az elhangzottakat:
- nyolcadik éve íjászunk, folyamatosak a romlás jelei, mert
- egyre kevesebb nívós versenyt rendeznek egyre több nevezési díjért, a jó versenyszervezők sorra feladják (Fix kupa, Csákvár, egyre hosszabb lista)
- romlik a szellem, pénzéhes versenyrendezők, felhígult emberanyag
- mindennaposak a csalások, ha valaki szóváteszi 3D-én a talapzatba lőtt vesszőért beírt őt pontot, ő lesz csalónak, büdös g.cinek kikiáltva
- továbbra is megoldatlan a verseny előtti-közbeni alkoholizálás problémája. nem ritka részeg, tántorgó „íjász”
- hiába van BTE olykor pályabizonytalanságról, és nem pályabiztonságról beszélhetünk, levegőben lóg egy bekövetkező íjászbaleset, akkor majd szépen versenyző, rendező, íjkészítő, íjászbolt, egyesület lehúzhatja a redőnyt
- ha megnézzük egyes íjászfórumokat, ugyanolyan elképesztő tónus és stílus uralkodik, mint a versenyek egy részén
- árukapcsolás – egy ezresért akkor is köteles vagy megvásárolni a gyakran még mosléknak sem nevezhető zabálnivalót, ha jól tudod, hogy a családod többi tagja biztosan nem eszi meg
- gyakoriak az egymásra szervezések, olykor 1-2 héttel ezek miatt kell hónapok óta meghirdetett versenyt elhalasztani
- egyre csökken a nevezői létszám, egyre többen fordítanak hátat jobb esetben a versenyeknek, rosszabb esetben az íjászatnak
- ezek után senki ne csodálkozzon azon, hogy gyakorlatilag eltűnt az utánpótlás, amikor kezdtük, a fiammal legalább 5-6 mini mindig indult, minden versenyen, ma minit, gyermeket, serdülőt alig látni…
Ott is hangsúlyoztam, hogy a jelenlévőkre ez nem vonatkozik, nem szeretnék általánosítani, még mindig rengeteg a nívós verseny, még mindig megtalálható a hagyománytisztelet és a sportszerűség, de ha a közel egy évtizede az íjászversenyeken látható folyamatok irányát figyeljük, a helyzet több, mint elkeserítő!!!
Ma délelőtt öt, ötfős csapatot alkotva íjászjátékokat játszottunk, délután tíz vicces 2D állatfigurára lőttünk, két körben, célonként három vesszővel. Vacsora előtt megkezdődött a tábori tolltenisz házibajnokság, este karaoke lesz, de mi inkább a pihenés mellett döntöttünk. Magyarországon ezekben a napokban harmadfokú hőségriadó van. Döglesztő a meleg, bár kb. öt fokkal itt mindig hűvösebb van, mint a hegyeken kívül, az esték-éjszakák enyhülést hoznak. Ezzel együtt is, a nappali perzselő hőség rengeteg erőt elszív belőlünk.
2. A harmadik nap
Szokásoknak megfelelően ma bogácsi strandolással folytatódott a program, sivatagi forróság van, még két napot kell kibírnunk, turnusváltásra talán jön az enyhülés. Holnap koreai verseny , a legmegterhelőbb feladat a legforróbb napon. Délelőtt még nem lesz annyira meleg.
Elnézést, hogy az időjárás miatt siránkozom, de a trópusi forróság közel annyira rossz, mintha folyamatosan ömlene az eső…
3. A negyedik és ötödik nap
Tegnap délelőtt leküzdöttük a koreai verseny Cserépváraljára adoptált változatát. Nem volt túl sok feladat, de az erőt próbáló, jó távlövők előnyben! Délután a Magyar Hagyományos Íjász Táblát lőttük, amely tíz célosra bővült. Ez is komoly megmérettetés, talán azért is nem az én műfajom :-(… A versenyt követő tollasozás közben Benedek térde meghúzódott, így a mai íjászás helyett a házban pihenteti, borogatja.
Igen, mi már túl vagyunk a mai napon, bár délután még lesz terepíjászat, de ezt kihagyjuk, elvégre a táborozók ma délelőtt teljesítették a Saslövést, amely 98 lövés leadásából áll. Tekintettel az extrém időjárásra és arra, hogy nekem még a jövő héten is képesnek kell lennem az íj kihúzására, ez mára bőven elegendő volt… Holnap már szombat, lassan elbúcsúzunk az első hét táborlakóinak nagy részétől, igaz mától szinte folyamatosan érkeznek a jövő hetin résztvevő családok.
4. A hatodik és hetedik nap
Néhány kép még egy kis ízelítőül a pénteki Saslövésről. Szombaton délelőtt „vadászvizsga” volt, délután megismételtük az első nap versenyét (kőrös lőlap), majd következett a búcsú, igaz már a második hétre érkezők is kezdtek jövögetni. Nagyszerű élőzene volt, majd néhány szóban elköszöntünk egymástól. Ma, azaz vasárnap délelőtt kiköltöztek a táborlakók, akik maradtunk, délután – Lali vezetésével – felkerestük a nagyon nívós, helyi Alexandra cukrászdát, ahol a fagyik felfalása után darts-szal, csocsóval és biliárddal múlattuk az időt. Befutott hitvesem és Keresztes Ádi is, teljes a csapat!
5. Második tábor, első és második napja
Délután kezdetére teljes lett a létszám, így máris nekiálltunk a kőrös lőlapos szintfelmérésnek. Ezt követte a vacsora, majd Wass Albert, Reményik Sándor verseiből, a Kormorán és az Ismerős Arcok zenekar dalaiból hangzott el válogatás, a táborozók előadásában. Himnuszaink alatt a zászlók bevonulásával vette kezdetét az ősi térszentelő szertartás, a szalagok felfűzése, hogy köszönetünk és kérésünk meghallgatásra találjon az Égieknél. Ezt követően jó hangulatban elmeséltük, hogy mi történt velünk a tavalyi táborzárás óta, néhányan, akik első ízben vannak velünk, bemutatkoztak. Sokáig emlékezetes tábornyitó volt!
Kedden hat ötfős csapatra oszlottunk, a gyerekek voltak a vezetők, megkezdtük az íjászjátékokat. A mi csapatunk – „Csövescsinzánó” néven 🙂 – lufilövésben katasztrofális teljesítményt nyújtott, versenyen kívül is alig tudtuk szétlőni a megmaradt két lufit :-(, majd a rossz teljesítményt fokoztuk a következő két feladatnál… azután összeszedtük magunkat és a maradék versenyszámokban egészen elfogadható pontszámokat sikerült lőnünk. Nagyon élvezetes volt az íjászjáték!
Délután örömíjászat volt, tíz célt kellett célonként három vesszővel leküzdeni, két körben. A közeli íjászegyesület tagjai megtiszteltek bennünket azzal, hogy csatlakoztak háziversenyünkhöz. Este filmvetítés volt.
Éjjel nagy eső esett, igaz ennek a szomjas földön alig maradt nyoma… míg a táborozók nagyobbik része Bogácson a strandon regenerálódott, hitvesemmel Noszvaj felé vettük az irányt. Fantasztikus, hogy mennyi finomságot lehet vásárolni: házi sütésű pékárút, füstölt finomságokat, házisajtot, tejet, túrót, végül, de nem utoljára, lekvárokat. Noszvaj (az Egri Borvidék része) nemcsak a hegyek levéről híres, hanem remek szilvalekvárjáról is. Sikerült megtalálnunk egy készítőt, akinél magas szintű technológiával, szinte laboratóriumi körülmények között, ám mindenféle művi adalékanyag nélkül készülnek az ínyencségek.
Most a délutáni 3D vadászversenyre készülünk, azt nem tudom mi lesz az esti program, holnap Saslövés. Nagyon gyorsan pereg az idő…
Alább láthatjátok az első két napon készült fényképeket, íjászatot mutató kép nincs is, pótolom. A diák fekete keretére kattintva a honlap elhagyása nélkül is megtekinthető a vetítés.
6. A második tábor harmadik és negyedik napja
El sem akarom hinni, hogy máris csütörtökre ébredtünk :-(. Tegnap délután vadászverseny volt: 10 cél, célonként két vessző, két körben. Az örömíjászathoz képest jóval nagyobb lőtávokat kellett leküzdenünk, bőven volt felfelé lövés is. Vacsora után ” Egy perc és nyersz!” vetélkedőt játszottunk, Kiss Attila Csaba barátunk és íjásztársunk vezetésével. Három csapatot alkottak a táborozók, nagyon szellemes ügyességi feladatokat oldottunk meg – amennyiben sikerült… – egy perc alatt.
Ma délelőtt a koreai versenyt lőttük, amíg én Naplómat vezetem, addig a táborozók a Magyar Hagyományos Íjásztáblán lövik a célokat. Azt nem tudom mi lesz az esti program; holnap Saslövés, nagyon szeretnék a múltkori teljesítményemen javítani. Az alábbi képeken már íjászatot is láthattok!
7. A második tábor ötödik napja
Délelőtt Saslövés – tábori rekordok dőltek meg. Saslövés: versenyrendszer, amelyet Rabotka György (Sárvár) talált ki. A kulcsa a hetes szám, 7-m-ről távolodó lövés egészen 49 m-ig, majd onnan közeledő 7 m-ig, távolságonként 7 lövés, 7 cm átmérőjű középső találati zóna, lőtávolságonként 7 centiméterekkel növekvő/csökkenő célfelület. 98 lövés – nagyszerű versenyrendszer, egyben tisztelgés eleink a Saslövők előtt, akik kérhetetlen pontossággal találták el az ellenség vezéreit.
Délután ismét szintfelmérőt lőttünk kőrös lőlapokra – a két hétig táborozók immár negyedik alkalommal. Este karaoke bulival zártuk a napot.
8. A második tábor hatodik napja
Elszállt az idő, elérkezett az utolsó nap, amelyen nyílt íjászversenyen mérhettük fel tudásunkat. Nagyon sok vendégíjász tisztelte meg a versenyt, 19 cél, célonként három lövés volt a feladat. Nagyszerű eredmények születtek, talán a long bow-t és egy-két csigás kategóriát kivéve nem volt olyan nem és korosztály, amelyen táborozó ne állhatott volna dobogóra! (Sietve hozzáteszem, hogy az említett kategóriájú íjakkal senki sem lőtt a táborban 🙂 ). Azt gondolom, hogy vendégíjászok is jól érezték magukat, senki sem bánta meg, hogy eljött.
Szorongva vártuk az estét, hiszen a búcsú mindig nehéz… de most mégis más volt, hiszen jól tudjuk, 50-51 hét és visszatérünk! Méltósággal tartottuk az ősi hun szertartást, a szalagok füstje az ég felé szállt hálaadásunk jeleként és könyörgéseink befogadására. A zászlókat megmozgatta a szél, a felemelő pillanatok után fergeteges záróbuli vette kezdetét: a lányok táncra perdültek, a többiek énekeltek… eljött éjfél, elhalkult a zene, Cserépváralján, 2013-ban, utoljára hajtottuk álomra fejünket.
