Íjásznaplómat lapozgatva 2012 júniusában találtam az utolsó bejegyzést Fix kupáról. Lehet, hogy nem az volt az utolsó, de én azóta nem voltam. Mi tagadás, elfogott a nosztalgia, mekkora versenyek voltak Herenden, Eplényen, Csopakon, Litéren… volt 40, sőt 50 célos íjászmaraton, nagyvadlövészet… Volt novemberi hóvihar, tavaszi forróság… Volt egy társaság, ahol a gyerekek még gyerekek voltak, voltak barátok, akikkel hétről hétre együtt mentünk versenyről versenyre.
Roppant szar érzés volt egyedül ülni az autóban és nyomni a gázt, miközben a rémisztően szakadó esőben Várpalotánál is és Veszprémnél is nagy önuralom kellett, hogy ne forduljak vissza. Milyen jó döntést hoztam!
Nemesvámoson átvezettek a „3D” táblák, felérve a dombra varázslatos táj fogadott! Az eső nem esett, bár a Bakony felett kergetőző fekete fellegek nem sok jót ígértek, ám ezúttal egy szem csapadék sem hullott.
A céltárgyak és a pálya a régi Fix kupákat idézték, nem volt könnyű, de teljesíthetetlen sem. Ezúttal elmaradtak a nagy kaptatók, gyönyörű erdőben haladtunk, mindössze hárman alkotva egy csapatot. A pálya sem volt könnyű, de a talaj… a történeti hűség kedvéért: egy hétig tartó, szinte folyamatos esőzés áztatta, voltak áthatolhatatlannak tűnő pocsolyák, a bakancsunk is minden lépésnél leragadt. Ezzel együtt is élvezetes volt haladni a pályán és lőni, lőni, lőni…
A legenda szerint Nemesvámos a lencséről (is) híres, így ebédre nagyon finom lencsegulyást kaptunk. Sajnos utána el kellett mennem, teljesítményemet fedje a feledés jótékony homálya. Ezúttal érdemes a képeket is megnézni. Várom a Fix kupák folytatását!
