Ezüst eső – 3D Marcelházán

Tegnap Marcelháza felé vettük az irányt, egyrészt mert a két évvel korábbi versenyről jó emlékeink voltak, másrészt mert itt volt lehetőségünk találkozni több mint fél éve nem látott barátainkkal: Erikával és Macitappanccsal. Így a mi íjásztáborunkat rajtuk kívül mi hárman képviseltük, majd az egykori táborozók közül kisvártatva megérkezett a Posta család is, ezúttal csak Csongor és Donát álltak rajthoz, szüleik csak kísérték őket.

A versenyt nemzetközinek hirdették. A magyar nemzet tagjai közötti verseny volt, hiszen felvidéki magyar sporttársainkon kívül jöttek a délvidéki Zentáról is magyar íjászok. Ez a tipikus trianoni nemzetköziség :-(, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt néhány szlovák nevező is. Minden szigorúan két nyelven, még a polgármesteri köszöntő is, a tájékoztató is, mert hát nyelvtörvény az nyelvtörvény, a bírság az meg bírság… 🙁

A pálya egy szép horgásztó körül volt kijelölve, egy szakaszon gabonamezőn mentünk át egy lankás ligetbe, ahol voltak kisebb szintkülönbségek. 24 célt kellett leküzdenünk, célonként egy lövéssel, hagyományos pontozással. A pályabiztonsággal nem voltam elégedett: a belövőpálya közvetlenül az alaptáborba vezető út mellett volt, a lőirány pedig az úttal párhozamosan. Nem volt kiszalagozva a belövőpálya, ráadásul a vesszőfogók mögött olyan dzsindzsa volt, hogy jó pár vessző odalett. A pályán is volt néhány cél, ahol a lőirány keresztezte a tó melletti földutat, itt sem ártott volna szalagokkal lezárni a lővonalat keresztező szakaszt; az egyik tó melletti célnál találtunk egy kerékpárt, majd a hozzá tartozó pecást… a cél a földhalom előtt volt, a bácsi igazából védett helyen volt a parton, de láttam én már pattogó vesszőt elképzelhetetlen helyre elszállni… Ami a karók elhelyezését illeti, ez a mindenkori versenyszervezők szíve joga, mekkora távolságokat jelölnek ki. (Ahol meglőhetetlen messzeségben van a tradis karó, oda nem megyek többet.) Minden esetre az Eplényben, Herenden, Csákváron edződött tradis íjász számára a marcelházai távolságok – enyhén szólva – közeliek voltak, mivel nem is vagyok rákészülve az 5-10 m-ről leadott lövésekre, ezek több célnál komoly nehézséget jelentettek.

A verseny lebonyolításán érződött, hogy a szervezők nagyon gondosan készültek rá. A versenyiroda egy katonai sátorban volt, körülötte sok sörpad, nyitott sátor alatt, leárnyékolva. Gyümölcsök és rágcsálnivalók fogadták a résztvevőket, büfé is üzemelt, barátságos árakkal és forinttal is lehetett fizetni. Minden csoport kapott a rendező egyesülettől vezetőt, aki ellátta az igazlátó és a beíró feladatát is. A csapatbeosztásnál a kéréseket messzemenően figyelembe vették. Minden második célhoz osztottak csapatot, így nem volt torlódás. Két olyan lőállás volt, ahol két különböző távolságú állatra kellett egy-egy lövést leadni. A céltárgyak nem az itthoni versenyeken megszokottak voltak, a találati zónák jól láthatók voltak.

Mintegy fél órás csúszással indult a verseny, jól, egyenletesen haladtunk, kb. fél négy felé értünk vissza az alaptáborba. Ebédre lehetett választani halászlé és gulyás között, mi utóbbit kértük, nagyon ízletes volt. Az ebéd elfogyasztása után körtével, sárga- és görögdinnyével kínálták a versenyzőket. Az eredményhirdetésig ügyességi versenyen lehetett részt venni, ehelyett mi inkább Gáborékkal beszélgettünk.

A családunk számára sikeres verseny volt: Márti női kategóriában mindössze egyetlen ponttal elmaradva a győztestől lett ezüstérmes, nekem is sikerült felnőtt (és még mindig nem szenior!) kategóriában megszereznem a második helyet, Benedek pedig megnyerte a gyermek tradi kategóriát.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments