Elérkeztünk a Dunántúli Terepíjász Kupa versenysorozat negyedik fordulójához, amelyet Szentgál melletti területen rendeztek. Korábban itt nem voltam versenyen, elsőre is lenyűgöző volt a táj szépsége! A 8-as főúttól három nyíllövésnyire, dimbes-dombos részhez érkeztünk, hatalmas rét körülötte cserjék, beljebb erdős, fás részek hívogattak. A versenyt rendező egyesület remekül kihasználta a hely adottságait: rendkívül technikás, nagyszerű pályát építettek! Voltak ravasz szintkülönbségek, de a legnagyobb kihívást talán a fény-árnyék játéka jelentette. A mi csoportunk az alaptábortól eső egyik legtávolabbi célon kezdett, így oda-vissza közel 3 km-t gyalogoltunk, az út szintkülönbsége sem volt vészes.
Paksiakkal kerültem egy csoportba, mind az öten történelmi íjjal lőttünk. Nagyon jó volt a társaság, észrevétlenül röppent el a pályán töltött közel négy óra. A rendezők pontos versenykezdéssel tisztelték meg a nevezőket. Kezdetben, az erdős részeken nem volt túlságosan meleg, sőt kellemes szellő fújdogált, de a réten, a tűző napon szerintem többé-kevésbé mindenki megizzadt. Torlódás nélkül, egy menetben, szépen lelőttük a 24 célt. A szervezés csodája volt, hogy nem torlódtunk, ugyanis az olimpiai, barebow, csigás íjjal lövő sporttársak kb. egy órával utánunk végeztek.
Ebédre ízletes sertésgulyásleves volt, az eredményhirdetésre sem kellett sokat várnunk. Összefoglalva: varázslatos környezetben, nagyon jó hangulatú, jól szervezett versenyen voltunk, köszönet érte a rendezőknek és a résztvevőknek!
A versenynaptárt elnézve, most hosszabb szünet következik, az alsóörsi edzőtábor, majd Cserépváralja kínál a közeljövőben témát Íjásznaplóm számára.
