Sokat töprengtem, hogy mi vonz mágnesként évente két alkalommal az Alisca versenyeire? Gyönyörű a Sötétvölgyi-parkerdő, mindig remek a pálya, népes a mezőny… de ugyanezek sok más versenyen is megvannak. Most is 240 feletti nevező volt! Azt hiszem ennek lett eredménye, hogy 28 célt állítottak fel, amelyeket 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással kellett leküzdenünk.
Talán az is az egyik titok, hogy soha nem volt még kétszer egyforma vonalvezetésű a pálya. Idén is tartogatott meglepetéseket, jócskán akadtak fel- és lefelé lövések, a karók távolságát sem mondanám barátinak. Persze a terep fantasztikus lehetőségeket kínál, ezeket a pályaépítők rendesen kihasználták. Bár „csak” 4 km-t gyalogoltunk, öt és fél óra alatt végeztünk, úgy, hogy az elsők között értünk vissza az alaptáborba. Ebédre hússal gazdagon ellátott pincepörköltet kaptunk.
Azt hiszem, a több mint 240 nevező beírólapjának összesítése, az oklevelek kinyomtatása annyira időigényes, hogy senkinek sem volt oka háborogni emiatt. Addig DJ szokásos néptánca, majd diszkója siettette az idő múlását – ahogyan azt ezen a versenyen megszokhattuk. Aminek nagyon örültem, hogy ezúttal Vajdaságból a Kálíz Íjász és Hagyományörző Egyesület tagjai, egy egész busznyi íjásszal érkeztek! Nagyon nagy öröm volt átélni, ahogyan az eredményhirdetést megvárva, lelkesen ünnepelték dobogóra lépő társaikat 🙂 ! Természetesen mindig melegség önti el szívemet, amikor felcsendül a magyar Himnusz, amely Szekszárdon szinte magától értetődő, (szomorú, hogy máshol nem).
Nekem eléggé döcögősen indult a verseny, volt négy mellélövésem, de az első harmad után belelendültem, akkor már szépen jöttek a tízes, nyolcas találatok is. Ezúttal ez elegendő volt a győzelemhez, amely Szekszárdon a magas nevezői létszám és ez embert próbáló pálya miatt számomra mindig különösen értékes! Bodajki íjászbarátaimmal 19 óra után indultunk haza, ráadásul mind a négyen győztünk saját kategóriánkban!
Ezzel lassan véget ér a szezon, még a november 14-én Foktőn és 29-én Pakson tervezek indulni, majd következnek a teremversenyek.