Jól elmaradtam a naplóírással, pont két hét telt el a verseny óta, de jobb későn, mint soha… Ha jól számolom harmadszor voltam Döbröntén, ennek ellenére ugyanúgy lenyűgözött a varázslatos táj, mint a legelső alkalommal.
Ha valaki úgy gondolja, hogy a terepíjászat egyhangú, nagyon téved. Az eddigi versenyeken még soha nem volt egyforma a nyomvonal, és a lőlapok mérete is sok lehetőséget ad a változatosságra! Számomra rendkívül nehéz verseny volt, mert nagyon sok nagy szintkülönbségű lövés volt felfelé és lefelé is! Bár mindössze öt ponttal lőttem kevesebbet, mint Alsóörsön, most úgy éreztem, hogy csapnivalóan ment, különösen a verseny utolsó harmadára iszonyúan elfáradtam. Nemcsak a lövésekbe kellett beleállni, hanem nagy szintkülönbségen, sokat gyalogoltunk. Ezt nem panaszképpen írom, ez volt a feladat, miközben napról napra kevesebb az erő… 🙁 🙁
A folytatás Szentgálon, a harmadik fordulóval.