Bár a rácalmási Vajk egyesület több versenyén jártam, Mezőfalván eddig még nem. A tőlünk alig több mint 30 km-re lévő település határában található horgásztavak mellett került sor erre a vadászíjász megmérettetésre. Sokan voltunk, száz körülire becsülöm a nevezők létszámát. Nagyon tetszett a hely, a kulturált környezet, azt hiszem az ilyet emlegetik horgászparadicsomként 🙂 .
24 darab 3D célt, 1+1 lövéssel kellett leküzdenünk, hagyományos pontozással. Bár a pálya sík terepen volt, ahol lehetett – pl. a halastó melletti gátról – voltak nem túl nagy szintkülönbségű lefelé lövések is. A pálya nem volt nehéz, de technikás. Különösen a tó fölötti átlövés volt komoly próbatétel, sokan fölé lőttünk, hiszen tudat alatt bennünk volt, hogy azért ha lehet, a vízbe ne! Pedig egyáltalán nem volt meglőhetetlen a távolság… Nekem ezzel a két tökkel ment el a verseny.
Hárman voltunk egy csoportban, nagyon kellemes társaságban. Torlódás nem alakult ki, durván két óra alatt végeztünk is a versennyel. Ebédre ízletes paprikás krumplit főztek, ezúttal az eredményhirdetés is gördülékenyen ment, négyre mindennel végeztünk. Én a teljes férfi tradis mezőnyben a második legmagasabb pontszámot lőve lettem ezüstérmes, 66 százalékos teljesítménnyel.
Nagyon jó verseny volt, teljesen problémamentes rendezéssel, gördülékeny lebonyolítással. Az időjárásra sem lehet panaszunk, a nap ereje a déli órákban a nyarat idézte. Ha minden jól alakul, vasárnap Budakalászon folytatom a versenyzést.