Mióta Íjásznaplót vezetek, ez a beszámolóm a tizenegyedik, amelyet foktői verseny kapcsán írok. Annyira megihletett a hely, hogy annak idején még a blogomba is írtam róla. Abban reménykedtem, hogy nagyszerű őszi versenysorozatom csúcspontja lesz a tegnapi nap, nem csalódtam!
Szitáló esőben indultunk Schmidt Tibivel és Hunorral. Mikor megérkeztünk, már nem esett, s ez így maradt az eredményhirdetésig!
24 3D célt kellett leküzdenünk, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. Ismét nagyon jól éreztük magunkat a csoportunkba osztott sporttársakkal. Jó haladtunk, nem volt torlódás. A pálya ”extrém” volt, viszonylag nagy lőtávolságokkal, ám ezek mértek voltak. Egyáltalán nem volt teljesíthetetlen, bár lehet, ha tradival lőttem volna, nem ezt mondanám… Fél három körül már vígan kanalaztuk a finom gulyáslevest.
Az eredményhirdetésig egy kalocsai country zenekar nagyon míves előadással szórakoztatott bennünket, lehetett sütiket és kürtőskalácsot vásárolni, természetesen a “welcome” lángos sem maradt el, még akkor sem, ha nekem jutott az utolsó darab.
Így gyorsan elszállt az idő. Tibi és Hunor elhozták az aranyérmet, én mindössze három ponttal maradtam le a dobogóról, pedig nem ment annyira jól, mint Marcaliban.
Nem tudom, hogy miben áll Foktő titka! De hogy van valami, abban egészen biztos vagyok, jó, hogy a rendezők tudják, mert a foktői versenyek nélkül sokkal szegényebbek lennénk. Köszönet mindenkinek, aki szervezi! Ha élek, megyek tavasszal.
A verseny után megálltunk Dunapatajon egy pacalra, mert ha Alföld akkor… Kulináris mennyországba érkeztünk, az étek marhapofával volt tálalva, hozzá foszlós alföldi kenyeret ettünk, egyszóval fenséges volt! 🙂
