Bár nagy köddel riogattak a meteorológusok, Várpalota után verőfényes napsütés kísért Döbröntéig. Az egyik helyi vendéglőben volt a versenyiroda, mellette a belövőpálya. Durva becslésem szerint kb. 40-50 nevező volt, 24 db 3D célt kellett leküzdenünk, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. Így csapatonként 4-5 versenyző volt, és minden második céltól indultunk, nem volt torlódás.
Általában a 3D versenyeket erdőben rendezik, Döbröntén mások az adottságok. A kis települést, a fölötte álló dombon koronaként ékesíti a várrom, amelynek története a XIV. századik nyúlik. A rom körül dimbes-dombos réteken haladt a pálya nyomvonala, ritka az olyan 3D, ahol nem fák között, hanem tisztáson lövünk.
Lenyűgöző volt a táj, nyugati irányban a Somló-hegy teteje, keletre a Kőris-hegy – a Bakony legmagasabb pontja – látszott. Mi csapatunk is mindössze négy versenyzőből állt, a célok viszonylag közel voltak egymáshoz, így a 3,6 km-t (amelyben benne van a versenyirodától az első célig megtett gyaloglás is), két és háromnegyed óra alatt lőttük végig, így 13 óra körül szinte valamennyi csapat befejezte a versenyt.
Visszatérve a pályához: nagyon jó, technikás volt, sok lefelé lövéssel. A tradis karók távolságai néhány helyen talán túlzottan is barátságosak voltak, a kisebb állatoknál szinte minivé visszafiatalodva éreztem magam… Egyébként ezek sem „ajándékcélok”, hiszen nagyon nagy összpontosítást igényel a látszólag könnyű lövés is! Amúgy a pályabiztonság, a céltárgyak minősége, a beírólapok tökéletesek voltak, az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni.
Versenyről versenyre komoly dilemmát okoz, hogy a férfi, vagy veterán kategóriába nevezzek. Úgy érzem, ahol összesen hárman vagyunk veteránok, nincs túl nagy értéke a dobogós helyezésnek, még akkor sem, ha a sporttársak amúgy kiváló íjászok. Ezentúl csak akkor nevezek a veteránok közé, ha legalább öten-hatan vagyunk. Ehhez tartottam magam tegnap is, több mint 60%-kal hatodik lettem a felnőtt férfi mezőnyben. De ez egyáltalán nem érdekes, sokkal fontosabb, hogy önmagamhoz képest is jól ment a lövés, élvezhettem a verőfényes őszi időt, a varázslatos tájat, jó társaságot, és az ebédre felszolgált gulyásleves is ízletes volt!
Fél három felé már úton voltam Somló-hegy felé, ahol némi telefonos szervezkedés után, bejutottam egy vinotékaként működő pincébe – a Somlói Borok Boltjába, ahol legkiválóbb somlói termelők borait lehet megvásárolni. Somló Magyarország legkisebb borvidéke, ám száraz fehérborok tekintetében talán a legjobb. A vulkanikus talajnak és az ültetvények kitettségének köszönhetően – gyakorlatilag napfelkeltétől napnyugtáig körbesüti a nap – egészen különleges adottságokkal bír. A fajtaszerkezet is kiváló, bár a legtöbb embernek a Juhfark jut Somlóról eszébe, én Furmintokat vásároltam, több ismert és kevésbé ismert pincészet kínálatából.
Egészen varázslatos volt a naplemente Somlóról letekintve, az izzó vörös korong felülről bevilágította a nyugati irányból keletre húzódó ködzónát. Rendkívül jó érzésekkel töltött el a látvány, pontot tett egy csodálatos nap végére…
Visszakanyarodva az íjászathoz: elnézve a versenynaptárt szabadtéri megmérettetés mindössze egy lesz decemberben. Jövő héten Ajkán lesz terem, majd dec.14-én Alsóörsön. Előttünk Karácsony, Újév, reméljük korán eljő a kikelet, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk tegnap. Ami pedig Íjásznaplómat illeti, most bizonyára leül egy időre, bár tervezek egy összegzést írni 2013-ról. Addig is nyilaitokat vezérelje erős kar, és nemes szív!
Ezúttal (is) érdemes megnézni a diákat, a fekete keretre kattintva, az oldal elhagyása nélkül is pereg a vetítés!
