2D-3D Lajoskomáromban

Mióta íjászom Lajoskomárom is a kihagyhatatlan versenyek közé tartozik. Csak tavaly nem mentem (mentünk), özönvíz-szerű eső zuhogott. Első évben a halastó körül versenyeztünk, majd jónéhány alkalommal az iskoláshoz közeli erdőben. A nyugati pincesor körüli erdő sem okozott csalódást, mi több, volt alkalmunk megnézni, hogy milyen egy igazi motocross pálya. 20 célt kellett leküzdenünk, 2D-3D célokat vegyesen. Kicsit szokatlan pontozással, a 8-10-es zónát egy célfelületnek értékelték, első találatra 12, javítólövésre 8 pontot, míg a test elsőre 10 pontot, második próbálkozásra 6-ot ért.

Nagy tumultus nem volt, mi öten voltunk a csoportunkban, négy VR-es kolléga mellett egyedül voltam tradis. A verseny számomra érdekesen kezdődött, a 2D-és állatban lévő aluvesszőt sikerült szarrá lőnöm, ilyen még soha nem fordult elő velem… szépen haladtunk célról célra, volt itt minden, ravasz fel- és lelövések, izgalmas célzónák a 2D állatokon, „nyuszi ül a fűben…” Összesen 4,3 km-t gyalogoltunk, 3 órát vett igénybe a 20 cél*.

Ebédre – szokás szerint – a soltvadkerti gíroszos nagyon ízletes tálját kaptuk. Gyors eredményhirdetés, fél négy felé már itthon voltam.

Mindent összevetve nagyszerű verseny volt, szép környezetben, jó társaságban, ha az Úr is úgy akarja jövőre sem hagyjuk ki ezt a remek, magas színvonalú és roppant baráti hangulatú versenyt.

*(Ha valakinek van „okostelefonja”, le lehet ingyenesen tölteni rá egy alkalmazást – edomondo – amely nyomon követi és megméri a megtett utat, az elégetett kalóriákat, méri az időt, túrázáshoz, bringázáshoz, de akár városi sétához is tök jó, GPS-t használja a méréshez és kirajzolja a térképen a megtett utat, felküldi a netre, a mai versenyt ide kattintva mutatja, hogy látszódott a műholdról…)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments