Teremverseny Alsóörsön

Teremversenyről tudósítani hálátlan dolog. A feladat látszólag egyszerű: 18 m-ről, 20 körben, körönként 3 vesszőt kellene a 40×40 cm-es lőlap közepébe irányítani. A végén a lőtt pontszám összege jelzi, hogy ez mennyire sikerült.

A verseny igen gördülékenyen zajlott, pontosan kezdtünk, 10 sorozat után fél órás szünetet tartva, mindennel együtt 15 óra körül már végeztünk is. A nevezői létszám nem volt túl nagy, ám örömmel fedeztem fel még Budapestről is érkező íjászbarátokat! Mind kategóriánként, mind korosztályonként elég nagy volt a nevezők között a szórás.

Bár nem mondhatjuk, hogy zord telünk lenne, de teremben biztonsággal lehetett gyakorolni, szintet mérni. Úgy tűnik itt van a pont, 2014-ben még Pacsán, Szekszárdon, Örkényben, Győrújbaráton lesznek versenyek, sajnos ezek idejét is úgy kell innen-onnan összeollózni, a pacsai versenykiírást egyedül a SZIP Fórumán olvastam…

Milyen volt a 2014-es szezon számomra, arról még írok egy összefoglalót, azután meglátjuk lesz-e egyáltalán folytatás. De erről kicsit később.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments