Téllövés Pátyon

A pátyi parti legkedvesebb versenyeink közé tartozik. Emlékszem a – számunkra – elsőre, amikor még csak benn a teremben lőttünk, két körben, éjszakába nyúló eredményhirdetéssel. Azután Laliék finomítottak a dolgon, ám egyik alkalommal sokat ígérő hófelhők gyülekeztek alkonyatkor, valahogy mégis hazajutottunk. Szóval ott leszünk Pátyon – ha az Égiek is úgy akarják és örömmel teszem közzé a versenykiírást.

2010 december 4-én szombaton Pátyon a Pátyi Lovas Centrum és Terápiás Parkban fedett pályás örömíjász versenyt rendezünk.

A helyszín megközelíthető:

Budapest felől az M1-es autópályán a biatorbágyi lehajtóig (nem kell autópálya matrica), majd Biatorbágyon át a viadukt előtt jobbra kanyarodva Páty felé, a településre beérve balra Zsámbék felé kell kanyarodni a Rákóczi útra ( Páty főútja) . A futballpályát elhagyva jobb kéz felől található a Töki út, ezen haladva kb. 1-1,5 km egyenesen a lovardáig. A Biatorbágyi út és Rákóczi út kereszteződésében ,valamint a Töki út sarkánál figyelhetitek a jelzést, nagy fehér nyílvesszőket keressetek!
Budakeszi felől érkezve a Rákóczi úton ( Páty főútja ) haladva Zsámbék felé a futballpályát elhagyva jobb kéz felől található a Töki út ezen bekanyarodva kb. 1-1,5 km a lovarda.
Az út eleje jó, később nagyon vacak de a hátralévő 5-600 m ( az utolsó lakóházat elhagyva ) ismét nagyon jó minőségű. A Töki út sarkán már táblákkal jelöljük az utat keressetek nagy fehér nyílvesszőket!
A www.terkepcentrum.hu oldalon megtaláljátok Páty részletes térképét, a tájékozódáshoz.

GPS-Google Earth: 47°31’05.06”É 18°48’40.58”K
Program:

Nevezés: 8.00.-9.45.
Versenykezdés: 10.00.
Befejezés 16.00.
Eredményhirdetés: 17.00.
A verseny vége és az eredményhirdetés között játékos íjászpárbaj. ( Borulós )
Fontos!!! Mindenki nagyon melegen öltözzön fel !!!! Melegedési lehetőség van.
BTE: Dombóvári Lajos
Nevezési díjak:
Senior: 2800.- ( -50 )
Felnőtt: 2800.- ( 18-50 )
Ifi: 2000.- ( 14-18 )
Gyerek: 1500.- ( 9- 14 )
Mini: ingyenes ( -9 )
Verseny jellege: 2-3D célok. 16 cél egy körön keresztül Célonként 3 vesszővel.
Verseny után bukó célos íjászpárbajt tartunk külön díjazással.
A legjobb 12 íjász mesterek döntőjét lő.
Kategóriák: Tradicionális ill. nomád – vadász reflex – long- bow Csigás CU CB 3D Olimpiai Távok :15-30m
Büfé a helyszínen üzemel. – Ingyenes hagymás zsíros kenyeret és forró teát süteményeket biztosítunk.
Lovaglási lehetőség!

Előnevezés:

dombimusic@gmail.com vagy Dombóvári Lajos 06 30 9917-837
Köszönjük, ha nevezési szándékodat előre jelzed!

Baráti üdvözlettel:
Dombóvári Lajos “

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

0 hozzászólás a(z) Téllövés Pátyon bejegyzéshez

  1. Csizi mondta:

    A pátyi party a megszokott, jó hangulatú baráti találkozó volt. Bendivel nagyon jól éreztük magunkat, jó volt a pálya, mi több Lajosék ismét tudtak javítani a lebonyolításon, így még gördülékenyebb és élvezetesebb volt a verseny. Azt hiszem a mi íjásztáborunk versenyre nevező törzstagjai nem mentek haza üres kézzel, ami most a Gabi által készített gyönyörű kerámiák megszerzését jelentette!


    :-)A vikinget sz@rrá lőttük!!!:-)

    Szeretnénk megköszönni Andinak és Lalinak egész évi szervezőmunkájukat, a sok-sok élvezetes versenyt és különösen a cserépváraljai tábort! Ha végiggondoljuk, hogy Szigligettől Pátyig mennyi örömöt szereztek sokunknak, csak a köszönet hangján szólhatunk!!! “A nap süssön rátok!” szokta Lali mondani és írni. Ma ebből sem volt hiány, akkor sem, ha odakinn röpködtek a mínuszok :-D!

    Holnap Veszprém, majd talán Csákvár és Pacsa. Azután egy új év, új versenyekkel. Köszönjük, hogy vagytok nekünk! Csizi, Márti, Bendi

  2. HOD mondta:

    Hááát sajnáltam én is nagyon de sajnos tegnap este megpróbáltam kihúzni az íjat és a megzúzott lapockám megálljt parancsolt.
    Igen az egész évi lelkes szervezést nem lehet elégszer megköszönni.
    Az összetartó baráti társaság nagy kincs a mai ordas világban.

  3. Lali mondta:

    Szia Csizike!
    Köszönjük a szép szavakat. Jó érzés, hogy vagytok nekünk. Januártól elkezdünk egyre erősebben a táborra koncentrálni. Új és hagyományos versenyekkel, célokkal fogunk eltölteni e szép hetet Cserépváralján. Kívánunk mindenkinek áldott békés karácsonyt, 2011-ben pedig a nap süssön rátok.
    Pusz. 😀
    Lali

  4. Lali mondta:

    Szia Bendi!
    Nutella nagyon édes. Remélem a táborba elhozod.

  5. Csizi mondta:

    Lali, azt már a múltkor akartam Neked írni, hogy Nutella csak a nevében édes !!!! Ha megígéred, hogy nem kóstolod meg, elvisszük a táborba, íjat nem kap, de egy süveget addig szerzünk neki 😀 !

  6. HOD mondta:

    Hm cukorsüveget?
    Bocs az offért!
    De tényleg üde üde színfolt lenne a kutty a táborban. 😀

  7. Lali mondta:

    Ígérem nem kóstolom meg. Bár a nutellát imádom. De ha lehozzátok a
    kiskutyát viszünk neki egy üveg nutellát. 😆

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .