Sárdagasztás Écsen (NYDR 3D első fordulója) (13/2016)

A versenyt megelőző szombaton és éjjel nagyon sok eső esett, a viadal napjára sem kecsegtettek sok biztatóval a meteorológusok… Vastag felhőtakaró alatt haladtunk Écs felé, csak az volt nyitott kérdés, mikor kezd el szakadni az eső. Ehhez képest meglepően sokan gyülekeztünk az alaptábornál.

A feladat ugyanaz volt mint egy héttel korábban: 28 db 3D-és állatot eltalálni, célonként két egyenértékű lövéssel, hagyományos pontozással.

Aki versenyzett már Écsen, jól tudja, nehéz terep, ahol mindig roppant technikás pályát szoktak építeni. Igen ám, de a felázott talaj hatványozottan megnehezítette. Agyagos sár volt mindenhol, nemcsak a cipő ragadt bele, hanem veszedelmesen csúszott is. A kört megtenni így kb. kétszer annyi energia (és idő) használódott el, mint ugyanitt száraz terepen. A mostoha körülmények ellenére, a pályaépítők fantasztikus munkát végezetek! Ahol kellett kötél volt kifeszítve, lépcsőket vájtak a sárba. Így is nagyon kellett vigyáznunk, bárki, bármikor elhasalhatott. Ráadásul néha az eső is alaposan eleredt, nagyjából a pályán töltött közel hat óra egyötödében esett. Néhány helyen a vesszőhúzás (keresés…) is külön próbatétel volt.

A pálya roppant nehézre és technikásra sikerült. A vázolt körülmények miatt sokkal lassabban haladt mindenki, durván fél 11-kor volt az első lövés és jóval 16 óra után értünk vissza az alaptáborba! Eredményhirdetés pedig 19 órakor fejeződött be.

Mindent összevetve, a zord körülmények ellenére a szervezők ugyancsak nívós versenyt rendeztek! Borzasztóan szégyellem megmagyarázhatatlan teljesítményemet, 79 ponttal kevesebbet lőttem, mint Nagykanizsán! A jövőt illetően ilyenkor sok mindenen elgondolkozik az ember 🙁 …

Az biztos, hogy Kaposvárra még elmegyek, majd hosszabb (lehet, hogy nagyon hosszú) versenyszünet következik.

(Távolság: 170 km, göngyölítve 2400 km)
(Nevezési díj: 3500 Ft, göngyölítve 38700 Ft)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments