Paksi parti

Nem akármilyen verseny volt! Azt jól tudtuk, hogy Makaiék jóvoltából Paksra hazamegyünk, így A mi íjásztáborunk táborozói nagy számban jelentek meg a nevezésre: Kiliánék, Éberléék, Burlovits lányok, Miskolcziék, Bölcs Pali és Ádám, Czap Jani, Dombóvári Lajos és Dávid, Németh Julcsi és Sziszi mellé ezúttal mi is teljes családi csapattal érkeztünk. Edit, Heléna, Robi és János baráti fogadtatásban részesített bennünket.
Belövés, csapatbeosztás és már kezdődött a verseny, ezúttal olyan 3D, ahol 24 célra két egyenértékű lövést kellett leadni, azonos 11-10-8-5 pontért. Roppant precízen szerkesztett és az értékelést bizonyára megkönnyítő beírólapot kaptunk. Mi Bölcs Paliékkal és Czap Janival kerültünk egy csoportba, három 3D csigás kollégával együtt.

A pálya nagyon gondosan, biztonságosan és furfangosan volt megépítve. Jól kihasználták a terep adottságait, a horpadásokat, a kis szintkülönbségeket; például a kacsánál egész jó kis lefelé lövés tette próbára a versenyzőket. A céltárgyak sorrendje is változatos volt, – kicsi, nagy közepes állatok – a tradis karók elhelyezése is pont jó volt, nem voltak sem túl közel, sem meglőhetetlenül messzire.

Diavetítéshez kattints ide!

A mi csoportunk – és a nyomunkban járó Szisziék – szívott rendesen, mert az előttünk lévő társaságban kilenc (!) gyerek mellett négy felnőtt is lőtt, ráadásul meglehetősen ráérősen. (Négy lövés után, húzás, értékelés, majd újabb négy lövés; vesszőkeresést csak a felnőttek végezték, közben a gyerekek a lőállásnál beszélgettek 🙁 ), így számunkra eléggé elnyúlt a verseny és mi tagadás, a sok várakozás, álldogálás meglehetősen fárasztó volt. Kb. öt órakor értünk vissza az alaptáborba. Estebédre sertésgulyást kaptunk, ezt Heléna fantasztikus tiramisuja követte 🙂 🙂 !

A többiekkel beszélgetve pillanatok alatt elszállt az eredményhirdetésig az idő. Itt azután A mi íjásztáborunk résztvevői számára valóságos éremeső hullott! Még nincs meg az eredménylista, de a fényképeken láthatjátok a dobogósokat. Neveket csak azért nem sorolok fel, nehogy valakit véletlenül kihagyjak.

Sajnos a dunaföldvári cukrászdalátogatásra már nem maradt erőnk, így röviddel nyolc óra után szerencsésen hazaértünk. Nagyszerű napot tudunk magunk mögött: barátok között, jó időben, jó levegőn, remek szervezésű versenyen vehettünk részt – boldogabb emberként tértünk Paksról haza 🙂 !

Ha tehetitek küldjetek fényképeket! A krónikás itt befejezi, mert rövidesen kezdődik a Benedek napi családi ünnepségsorozat; drága kisfiunknak innen is nagyon boldog névnapot kívánok 🙂 !

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

0 hozzászólás a(z) Paksi parti bejegyzéshez

  1. csizi mondta:

    Máris itt vannak a paksi eredmények, külön köszönet Editnek és a Celőkének, hogy tegnap már e-mailben is megkaptuk! Az ilyen figyelmességek még emlékezetesebbé teszik az amúgy is ragyogó versenyeket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .