Nehéz dolga van a krónikásnak, hiszen Paksról háromszor, Alsóőrsről ötször írtam már beszámolót honlapunkon. Panta rhei, azaz kétszer nem lehet ugyanabba folyóba lépni, így eggyel nő mindkét egyesület által szervezett versenyekről szóló beszámolóim száma.
Kezdjük időrendi sorrendben, vagyis Pakssal. Egy alapvető változás történt: mivel a korábbi versenyek alaptáborának színhelyét, az iskolát felújítják, a környék építési területté változott, a Celőke új helyszínt volt kénytelen keresni. Így a régebbi helyszíntől nem is annyira távol, a Lovasudvar és környéke adott otthont a versenynek. Nekem nagyon tetszett az alaptábor környezete, kicsit Halászi köszönt vissza; lovak, csacsi, baromfiudvar, kecskék és nagyon hangulatos étterem köszöntötte a versenyzőket. Edit és Aliz gyorsan intézték a nevezést, én – sajnos egyedül mentem 🙁 – tradisokkal, kiváló kiskunhalasi íjászokkal kerültem egy csoportba. Pontos volt a versenykezdés, a lebonyolítás pedig megfelelt a megszokott 3D-nek, 1+1 lövés, hagyományos pontozással. A pálya jó volt, igaz nem voltak szintkülönbségek, de Jankóék minden versenyzőt alaposan próbára tevő célokat állítottak, teljes mértékben kihasználták a terep adottságait. A célok túlnyomó többsége cserjés-bozótos területen volt, nem a klasszikus erdei környezetet találtuk, de ez sem volt rossz! Szépen haladtunk célról célra, majd – más helyen olvasható beszámolóval ellentétben – finom és lecsókolbásszal bőségesen ellátott paprikáskrumplival csillapíthattuk éhségünket. Én pokoli rosszul lőttem, hiányzott a családom – és nem mentségként – de eléggé vacakul is voltam, így nem vártam meg az eredményhirdetést. Mindent összevetve: a Celőke ezúttal is jól szervezett, a szokottnál nehezebb 3D-t rendezett, kiváló volt a lebonyolítás. Nekem az iskola körüli terület rokonszenvesebb, de ez semmit nem ront a verseny értékén!
Alsóőrsön kezdődött az idei íjászszezon számunkra, örömmel tértünk vissza, hiszen közben volt az edzőtábor is. Terepversenyen eddig csak Alsóőrsön jártunk. Ma remek, verőfényes őszi időben keltünk útra, sajnos a nevezői létszám a tavaszhoz képest kissé megfogyatkozott, ezen belül is feltűnően kevesen voltunk tradisok. Nehéz egy terepversenyről színes beszámolót írni, ám nagyon változatos feladatokat kellett megoldanunk, kifejezetten embert próbáló volt a pálya. Nagy örömömre szolgált, hogy ezúttal egész családunk együtt volt; egy csigás és egy vadászreflexes kollégával alkottunk öten egy csapatot. Most szembesültem igazán azzal, hogy egy csigásnak milyen nehézséget okoz a 10 m-res lőtávon belül elhelyezett „szemafor” lőlap… Alsóőrsön a festői környezet mindig euforikus hangulattal tölt el, nem messze a Balaton a víztükre, varászlatos a panoráma, Felsőörs, a szőlőültetvények, ahol a sorok között áll a lőlap – lehet azt mondani, hogy ez nem tartozik a szorosan vett íjászathoz, én azonban ezt cáfolom! Nagyon jó hangulatú verseny volt, ebédre finom pörköltet kaptunk, az eredményhirdetésre sem vártunk sokat. Decemberben még lesz egy teremverseny az Egyesület szervezésében, majd ismét eljő a március, a kikelet, amikor – ha tehetjük – elindulunk Alsóőrsre, hiszen ezek a terepversenyek immár kitörölhetetlenek a naptárunkból!