Nyárbúcsúztató 3D Foktőn

A Versenytérképről javaslom válasszátok a jobb felső részen a „Műhold” lehetőséget a legördülő menüből.

Foktőn nem először – remélem nem is utoljára – versenyeztünk. Igaz pár év kimaradt, de jól emlékszem az első alkalomra, amelyen zömmel még 2D lőlapokra lőttünk és két körös volt. A Duna ártere mellett, Kalocsától kissé nyugatra található Foktő és annak gyémántja, a Fekete Horgony kocsma :-). Minden versenyről jó emlékeim vannak, nem csoda, hogy visszavágytunk…

Mi változott – az említetteken kívül – pár év alatt? Mindenek előtt a nevezői létszám, amely alighanem megduplázódott, a verseny vérbeli 3D-vé vált! Mi nem változott? A gyönyörű környezet, a remek hangulat és érkezéskor a „welcome” lángos!

A nevezés meglehetősen lassan ment, de nem kibírhatatlanul. 24 célt kellett leküzdenünk, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. A nagy létszám miatt átlagban nyolc fős csapatok indultak a célok felé. Mi nagyon jó társaságba „keveredtünk”, szinte minden fegyvernem képviseltette magát. Az íjásztáborunkból ezúttal Benedek, Nutella és én voltunk jelen, ám az eredményhirdetésnél kiderült, hogy a női kategória győztese Hipszki Edit, ám valahogy elkerültük egymást, nem találkoztunk.

Nagyon jó volt a pálya, nem volt könnyű, ám leküzdhetetlen cél sem, a pályaépítők jó munkát végeztek. Néhány cél előtt volt 5-10 perces torlódás, ettől eltekintve gördülékenyen zajlott a verseny. A 4200 m-t 5 óra alatt tettük meg, ebédre pazar babgulyást kaptunk. Az eredményhirdetésre meglehetősen sokat vártunk, de volt olyan csapat, amelyik közel két órával utánunk érkezett vissza, el nem tudom képzelni ennek okát. Azt már írtam, hogy Edit női tradiban győzött, miként Benedek is a gyermek tradiban, nagyon szép pontszámmal.

Mindent összevetve, Foktő most sem okozott csalódást, nívós, nagyon jó hangulatú versenyen lehettünk ismét!

(A diák fekete keretére kattintva, az oldal elhagyása nélkül indul a vetítés, a középen lévő nyílra kattintva megjelenik a tárhely, itt a „diavetítés” választásával e képek nagy méretben is megtekinthetők, szabadon letölthetők.)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments