Kihagyhatatlan és felejthető versenyek

Nézegetve a tavalyi évben íjászversenyeken készített fényképeinket, arra gondoltam, hogy ebben a versenyínséges időszakban nem lenne haszontalan, ha beszélgetnénk azokról a viadalokról, amelyek szinte kihagyhatatlanok, ugyanakkor elmondanánk egymásnak esetleges negatív tapasztalatainkat is.

Halászi 2005

Halászi 2005

A tavalyi évben ilyen-olyan okok miatt sok versenyre nem jutottunk el. (Paks, Alisca kupák, Halászi.) A korábbi évekhez képest voltak versenyek, amelyeket tavaly nem írtak ki (pl. Révkomárom, Komárom Monostori erőd.) Sajnos számtalan olyan verseny volt, amire azok alacsony színvonala, vagy egyéb problémák miatt nem mentünk (pl. Eger).

Tavaly nem voltunk egyetlen történelmi versenyen sem!!! 🙁 Mind Egerben, mind Tatán, mind Kisnánán ott voltunk 2008-ban, nem véletlen, hogy 2009-ben egyiken sem! Bár Cseszneken még soha nem voltunk, a híre annak sem túl jó. Boldogkőváralja nagyon hiányzott, egyedül a távolság tartott vissza.

Sok örömíjász versenyen sem voltunk. Lajos által szervezetteket mindannyian ismerjük, nem az udvariasság okán írok róluk pozitívan. Számunkra a versenyzésen túl ezek az alkalmak egyben baráti találkozók is. 🙂 Sajnos 2009-ben Lovasberényben is csak egy verseny rendeztek, de az nagyon színvonalas volt. Számunkra Halászi volt az első verseny, ezért a nosztalgia is elvisz évről-évre, mi nagyon szeretjük.

3D. Kb. nyolcvan százalékban ezekre járunk. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a Fix kupák (Csopak, Herend, Eplény, Litér) közel vannak. Ezeket nagyon színvonalas 3D-nek tartom, ritkán okoznak csalódást. A pálya nehézsége és a terepviszonyok miatt Eplény volt tavaly az egyik legemlékezetesebb versenyünk. (A pálya nehéz volt, de tradival is meglőhető!) Szintén nagyon jó versenyek vannak Csákváron. Valkó már kevésbé tetszett, Hatvanról meg nem lehetett jót írni… Tudom, hogy a legtöbben nem szeretitek a 2D versenyeket (nincs is sok belőlük), ám mi mindig elmegyünk Lajoskomáromba, ami ebben a műfajban nem rossz, bár a sajátos pontozásuk már nem egyszer okozott galibát.

Ha kívánhatnék valamit 2010-re, az sok színvonalas történelmi verseny. Sajnos 320 Ft/L üzemanyagárak és egyre emelkedő nevezési díjak mellett meg kell fontolni merre vesszük az irányt, ezért tapasztalataink megosztását a jövőben is fontosnak tartom!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

0 hozzászólás a(z) Kihagyhatatlan és felejthető versenyek bejegyzéshez

  1. Robi mondta:

    Kedves Barátaim!

    Ismét egy remek és nagyon szép napot tölthettünk el Pátyon, a barátaink között.
    Vidám és baráti hangulat, valamint egy izgalmas versenyt tudhatunk a hátunk mögött.
    Nagyon jó volt újra találkozni,beszélgetni veletek és ezzel egy csepp tavaszt varázsolni ebbe az unalmas télbe.
    Ezt szeretnénk megköszönni a Dombóvári családnak, akik ismét elkövettek mindent, hogy mi jólérezzük magunkat!

    Minden jót kívánunk!

    Makai család

  2. fomotkanylany mondta:

    Kedves Barátaink!
    Fergeteges Foci vasárnapon vagyunk túl, a Sziget SZIVE és a Szigetszentmiklósi Polgárőrök rangadóján.
    A 27957fős sportcsarnok nézőtere csordultig tele volt.
    A Szigetszentmiklósi Rendőrség víz ágyúkat vezényelt ki ,a be nem jutott szurkolók megfékezésére.
    A város apraja-nagyja Sziget SZIVÉS transzparensekkel vonult fel éltetve a Sziget SZIVE íjászait.
    Az M0-ás autópályán rendőr kordon terelte a forgalmat a szigetszentmiklósi leágazásnál.
    A vaterán elővételben is vagyonokat kértek a legrosszabb álló helyekért is.
    Külön berendezéseket fejlesztettek ki azoknak a nézőknek akik a bordásfalón szerettek volna lógni.
    A következő rangadó a nagy érdeklődésre való tekintettel, a Wembley stadionban kerül megrendezésre.
    A csapatunkról a Kapuban : fél lábát is feláldozó, minden lövést kivédő, szikla szilárd energiapajzs Burlovits Apuka alias Bajszos Angyal.
    A kőkemény Hátvád sor : a csarnok parkettáját felszántó , rugóláb serifet megszégyenítő , majd nem gólt lövő Dombóvári Lali alis Bolyhos Nyuszitappancs.
    A kőkemény Hátvéd sor következő tagja : Szép völgyéről átigazolt , a csigás íj gyorsaságát megszégyenítő lábtechnikáival Szépvölgyi Laci alias Főmotkány.
    A csatár sor: Bobi és Dávid.
    A 127,5 cm Swarovsky kristály kupa a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Íjász csapat birtokába került.

    A mérkőzés után a város díszterén a bajnok csapatot katonai tiszteletadással fogadta a város fezetősége.
    A csapat a dísz ünnepség után átvonult a Csépi úti Burlovits Rezidenciára.
    Ahol a Burlovits Anyuka és Burlika csodálatos étkekkel kényeztette a csapat ízlelő bimbóit.
    A csapat jelenleg fergeteges punnyadásban helyezkedik el a konyhában és a röhögéstől egymás után zuhanunk a konyha kövére.
    Mielőtt azt gondolnátok, hogy-e pár sorból egy betű sem igaz, nézzétek meg a Fókusz tegnapi adását, az ismétlés Február 32-én lesz.
    A kép riportokat elküldtük Csizi Mesternek .
    A képek készítője Wujíty Trutykó, harctéri tudósító az Afgán háború túlélője.

    A Nap süssön rátok.Puszi.

  3. csizi mondta:

    A képek holnap délutántól lesznek láthatók, addig lazítsatok! 😀

    Hasonló részletességű beszámoló és képek jöhetnek a pátyi viadalról is! 🙂 🙂

  4. HOD mondta:

    Bocsáss meg Csizi mester!
    A beszámolóval még csak szolgálhatok de képeket azt hiszem a Makai család készített már ami használható is.

  5. Ritus mondta:

    Kedves Kolos!

    Az egész család nevében nagyon boldog névnapot kívánunk ! Isten éltessen sokáig!

    Mindenkinek üdvözlet Nagykőrösről.

    Kissék

  6. Dombóvári Lajos mondta:

    A Basa fája címmel 2010. május 30-án (vasárnap) Nagykőrösön a
    Pálfája-Parkerdőben örömíjász versenyt rendezünk.

    A verseny a török idők mondavilágára és Nagykőrös történelmi múltjára
    épül. A célok ezt a korszakot idézik.

    Helyszín: Nagykőrös, Pálfája-Parkerdő Oktatóközpont és környéke.
    – Kecskemét felől: Kecskeméti út, Petőfi Sándor út majd az Örkényi
    úton végig a vasúti átjárón egyenesen át kb. 1, 7 km a jelzésig
    (táblával).
    – Lajosmizse (M5) felől: már a város határától táblával jelezve.
    – Cegléd felől: végig a Ceglédi úton. A városközpontban Lajosmizse
    (M5) felé fordulni. Végig a Kossuth Lajos úton, át a vasúti felüljáró
    alatt, majd a táblával jelölt úton balra lefordulni. Az út végén
    jobbra egészen a jelzésig.

    GPS koordináta: É: 47″02’05.88″ K: 19°44’05.59″
    Térkép: iwiw-en Kiss Attila Csaba (Kajtsa) képei között.

    Program:
    Nevezés: 8. 00 – 9. 45
    Versenykezdés: 10. 00
    Befejezés: kb. 17. 00
    A verseny vége és az eredményhirdetés között távlövés és íjászpárbaj.

    BTE: Dombóvári Lajos
    A verseny teljes ideje alatt a szeszes italok fogyasztása tilos!

    Nevezési díjak:
    Senior: 2800.- (50 – )
    Felnőtt: 2800.- (18 – 50)
    Ifi: 2000.- (14 – 18)
    Gyermek: 1500.- (9 – 14)
    Mini: ingyenes (- 8)

    Vendégebéd az előnevezés során igényelhető 600Ft/adag.
    Nevezési határidő: 2010. május 28. (péntek) 20 óra

    Díjazás: érem, oklevél
    Verseny jellege: 2D-s és ügyességi célok. 20 cél egy körön át
    leküzdve. Célonként 3 vesszővel.
    A legjobb 12 íjász mesterek döntőjén vesz részt.

    Kategóriák: nomád, long bow, vadászreflex, csigás CU, 3D, olimpiai.
    Távok: 10 – 30 m

    Büfé a helyszínen a verseny ideje alatt üzemel.

    Előnevezés, versennyel kapcsolatos információk:
    kajtsa@gmail.com
    Kiss Attila Csaba: 06 70 218 7740
    rittyke@gmail.com
    Kissné Somogyi Rita: 06 70 771 8169

    Nevezési határidő: 2010. május 28. (péntek) 20 óra

    Szeretettel várunk minden kedves íjásztársat.
    Kiss Attila Csaba (Bor Kalán Nagykőrösi Hagyományőrző Íjászegyesület)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .