Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz se volt… 2005 -öt írtunk, amikor megvettük első íjunkat (erről majd még később mesélek), azután elkezdődött egy gyönyörű, új időszámítás. Lövések, versenyek, barátságok, ismeretségek. Lett egy új család, lett mit elmesélni!
Azután fabrikáltam egy honlapot, amelyik a végén már rajtam kívül szinte senkit nem érdekelt, így töröltem a világhálóról. Ha másnak nem is, de nekem nagyon hiányzott. Így gondoltam egyet, elkészítettem ezt az újat, kizárólag a magam örömére. Nem mérem a látogatottsági statisztikákat, nem zavar, ha rajtam kívül senki nem ír hozzászólást, leírom mindazt, ami íjászéletünk eseményeiből kikívánkozik belőlem.
Ez a honlap „A mi Íjásztáborunk” című korábbi oldalamból sarjadt. A régi honlap tartalmát, mielőtt töröltem, mentettem. Próbaképpen feltöltöttem ide, és láss csodát, mind a 145 régi írás itt van, olvasható, őrzi íjászmúltunk, íjászbarátaim, íjászsporttársaim közelmúltjának egy-egy emlékét! Csodálatos, hogy ez így megmaradt!
Az oldal nemcsak az enyém, bármikor szívesen közzéteszek versenykiírásokat, élménybeszámolókat! Elkezdtem a munkát, örömmel várok mindenkit, aki szereti ezt a csodálatos … sportot, időtöltést… vagyis mindazt, amit az a szó jelent, hogy ÍJÁSZAT :-)!
Törtem a fejem… annyi mindent kéne még elmondanom. Cserépváralján ott álltunk, torokszorító érzés volt, mert egy évre búcsúztunk egymástól. Mikor ránk került a sor, ezzel a dallal köszöntünk el. Ez a dal előtte is nagyon sokat, majdnem mindent jelentett számunkra, de azóta… bármikor hallom, lelki szemeimmel látom, átélem azt az estét Cserépváralján, hallom a tűz pattogását és végtelen boldogság tölt el.
