2005-öt írtunk. Benedek hat éves volt, de már korábban is hatalmas vonzerő élt benne a „vitézi élet” iránt. Rendszeresen jártunk a visegrádi Palotajátékokra, Csesznekre lovagi tornákra. Több tucat fakardja és egyéb játékfegyvere volt. Mégsem gondoltunk arra, hogy egyszer igazi íjjal fogunk lőni.
Nemcsak lovagi tornákra jártunk akkoriban, hanem koncertekre is, havonta többször. Lelkünket bearanyozta a Kormorán zenekar varázslatos muzsikája, a dalok ősi érzéseket hívtak elő legmélyebb zugaiból. Rövidesen a Kormorán Baráti Körben találtuk magunkat, amelynek honlapján többen írogattak arról, hogy milyen jó dolog íjászni.
Eljött 2005. június 18-a, amikor Benedek hatodik születésnapját ünnepeltük. A Koronázóvárosban Tűzzel-Vassal Fesztivált rendeztek, késesek, kovácsok és egyéb kézművesek – azóta is minden évben megtartott – vásárát, bemutatóját. Kísérő programok között, volt lehetőség íjjal lőni, ekkor estünk át Benedekkel a tűzkeresztségen. Emlékszem, hogy a bal alkaromon, hatalmas kék folt jelölt meg az íjászat számára :-).
Azután eljött augusztus, és Csesznek, ahol egy győri kereskedő íjakat árult. Nem volt nálunk elég pénz, így egy hét múlva Győr felé vettük az irányt, és megvásároltuk életünk első íját, nekem egy Tóth műgyanta magyart és Benedeknek egy gyermekíjat. Ha egyáltalán vannak véletlenek… székesfehérvári Kormorán Baráti körös társaink, Geigi és Varga Janiék is szinte velünk azonos időben vásároltak íjat, íjászéletünk egyszerre indult. Közösen mentünk megnézni Kassai Lajos bemutatóját Kaposmérőre; itthon az udvaron lövöldöztünk és tágra nyílt a szemünk, amikor a polifoam napozómatracon akadálytalanul átsuhant a vessző… Élveztük az együttlétet, a közös lövöldözés örömét.
Talán a Kormorán Baráti Kör honlapján olvastunk arról, hogy Halásziban verseny lesz, próba szerencse, fehérvári különítményünk elindult az ország északnyugati szegletébe. Lehet, ha nem Halásziban kezdünk, nem ragadunk meg az íjászatnál, de annyira emlékezetes volt, annyira jól éreztük magunkat, hogy elindult a lavina… rövidesen Nemesbükkön találtuk magunkat, a folytatás, az évi több tucat verseny emlékei ott pörögnek ezen a honlapon, jobb oldalon alul.
Rohantak az évek, hónapok és Geigi, Varga Janiék elvesztették a kezdeti lelkesedésüket, de jöttek újak a Kormorán Baráti Körből: a nálunk sokkal régebben íjászó Andy; Norka, Macitappancs, persze mindenki hozta gyerekeit is. Azután évekig Norkáékkal és Macitappancsékkal jártuk a versenyeket, közben tágult a kör, egyre több ismerősünk, majd barátunk lett, az íjászok nagy családjából.
Mind több helyet ismertünk meg, bejártuk a komáromi erődrendszert, „harcoltunk” Egerben, Rezi, Kisnána, Boldogkőváralja erődítményeiben, elmentünk felvidéki versenyekre, megmásztuk az eplényi sípályát, behavaztunk Herend-Hajagtetőn november elején, párszor enyhe hőgutát kaptunk, de a belső tűz nem aludt ki, azóta is hajt, a kertbe gyakorolni és versenyről versenyre indulni.
Már több mint öt éve, hogy először hallottam Dombóvári Lali szájából azt a szót, hogy „CSERÉPVÁRALJA”, megkezdődtek a felejthetetlen, varázslatos közös nyaralások íjászbarátainkkal. Ezen az oldalon, ott vannak az emlékek, elhelyeztem a táborozások videómegosztóra feltöltött képeit is. Nem véletlenül fut a visszaszámlálás, fenn a jobb oldalon…
Szomorú vagyok, ha arra gondolok, mennyien letették az íjat, őket nem lehet pótolni, de az (íjász)élet megy tovább… Legutoljára pedig az az örömteli esemény történt életünkben, hogy miután átestünk Alsóörsön a terepíjászat tűzkeresztségén, majd három napos edzőtábor-íjászoktatáson, hosszú évek után büszkén mondhatjuk, hogy újra van egyesületünk, az alsóörsiek befogadtak bennünket!
Kinézek az ablakon, látom, hogy süt a nap, a kertben kidugták fejüket a hóvirágok, lilulnak a krókuszok… feltartóztathatatlanul jön a tavasz, vele a 2013-as íjászszezon. Isten ujja érintsen meg mindannyiunkat, nyilainkat vezérelje erős kar és nemes szív!
