Azt hiszem nincsen olyan történelmi íjjal lövő íjász, akiben verseny közben nem szólalt meg valaha a kisördög: „vajon menne a piros karótól?” Nos vasárnap megkaptam a választ, 112 lövéssel tesztelve – nemigen menne… Nem ismertem ezt a típusú terepversenyt, a lényeg: 28 mért célról lőttünk, nem a megszokott tereplőlapokra; célonként négy vesszővel; volt olyan cél, ahol a négy lövést a vesszőfogóhoz közeledve adtuk le; volt „legyező”, ahol egymás mellett lévő karóktól kellett célba venni a lőlapot. Történelmi íjjal is a piros (csigás) karótól lőttünk, a lőtávolságok 40-50 m-ek lehettek átlagban.
Sajnos nagyon kevesen voltunk, nyilván ilyen megmérettetésre azok neveztek, akik számára ez a verseny jó felkészülési lehetőség volt az EB-re. Ettől függetlenül én nem, csak néhány vesszőm bánta, hogy tradisként is elindultam, jó ha az ember néha szembesül elsősorban a saját, másodsorban az íja korlátaival! Mivel szakosztályvezetőnk kifejezetten kért visszajelzést, én annyi „negatívumot” tudnék mondani, hogy a 12-15. számú célok körül áttekinthetetlen volt a nyomvonal, nemcsak a mi csoportunk bolyongott, hanem mások is kérdezték, hogy merre van a következő cél? Ettől eltekintve kifogástalan szervezésű és lebonyolítású verseny volt. Történelmi íjjal lövőknek – kivéve a vérprofi nagymestereket 🙂 – nem ez a versenytípus ideális, de most vasárnap ez volt a feladat… és itt van a pont.
<>/p
