Dunántúli Terepíjász Kupa 4. fordulója Szentgálon

Képek azért nincsenek, mert ezúttal ugyan vittem fényképezőgépet, de memóriakártya nélkül 🙁 . Szentgálon tavalyelőtt, ugyanennek a versenysorozatnak a keretében, ugyanezen helyen már voltam versenyen, mint ahogy akkor is, most is lenyűgözött a varázslatos táj. Bokros-cserjés terület között egy hatalmas rét, amelynek végén a Bakony hegyvonulatának egyik tagja zárja le a teret. Úton a helyszín felé szinte levegőben lógott a bőrig ázás lehetősége, de az Égiek kegyesek voltak, sőt, 11 óra felé már a Nap is megmutatta sugarait. Aznap még nem volt perzselő hőség, kifejezetten kellemes, nyári meleg lett.

A szentgáliak fantasztikusan jó pályát építettek, amely nem állított senkit akkora próbatétel elé, mint az OB, vagy Szőcsénypuszta, ám így sem mondanám könnyűnek. Sok furfang, tréfás fény-árnyék játékok, ravasz szintkülönbségek nehezítették a dolgunkat. Nem arra törekedtek a pályaépítők, hogy távolsági rekordokat gyalogoljunk, a célok nem voltak egymástól messze, a négyfős csapatok simán haladtak, mindenféle torlódás nélkül. Ennek megfelelően gyorsan véget ért a verseny, ebédre ízletes gulyáslevest kaptunk, Excel nélkül is hamar megállapítható volt a sorrend.

Ezen a ponton keseregnék egy kicsit. Az OB-én közel 140 nevező volt, igaz ők az ország minden részéből verbuválódtak és sokan vagy fizettek a szállásért, vagy vállalták a sátorozás nomádságát, lévén az kétnapos verseny volt. Másképp fogalmazva: komoly áldozatot hoztak a részvételért. Szentgálon sajnos kevesebben voltunk, én egyedüli induló voltam a PB-HB veterán kategóriában. Bár a férfi tradis mezőnyben a második legmagasabb pontszámot értem el, egyedüli indulóként, felállni a dobogó legfelső fokára, semmiféle sikerélményt nem nyújt. Nem tudom a megoldást, de autóztam Kaposvárra, Szőcsénypusztára, Szentgálra – a második fordulót is csak azért hagytam ki, mert egybeesett a DDR egyik fordulójával -, ha az Úr is úgy akarja, ott leszek Alsóörsön az ötödik fordulóban, de a szentgáli egynevezős „versenyzés” kiábrándító volt. Hogy ez így alakult, azért nem lehet és nem is kell senkit ostorozni, nyilván a távol maradók sem örömükben döntöttek így, a jobbnál jobb versenyeket szervezők és lebonyolítók sem tehetnek erről, de valahol hajszál esett a levesbe… Fogalmam sincs, mi lehetne a megoldás, hiszen női tradiban sem indultak sokan, az utánpótlásról meg jobb nem beszélni, mert alig néhány ifjú arcot láttunk – igaz előttük le a kalappal!

Itt a pont a kesergés végén, köszönet a szentgáliaknak a kitűnően szervezett és lebonyolított versenyért, aki nem volt ott, úgysem tudja, hogy mit hagyott ki.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.