DTK I. Döbröntén

Szombaton elkezdődött a dunántúli terepíjász versenysorozat, ezúttal a pápai Delta Egyesület rendezésében, Döbröntén. Öröm volt látni, hogy milyen sokan neveztek!

Pontosan kezdtünk, 24 célt – 12 mért, 12 méretlen távolságút – kellett célonként három vesszővel leküzdenünk. A pálya kifejezetten technikás, –  nyugodtan írhatom – nehéz volt; a dolgunkat nem könnyítette meg a várrom körül fújó erős szél sem. Jól haladtunk, egy-két célnál volt néhány perces torlódás. Kettős beírást végeztünk, sajnos nekem jutott ez a nem túl hálás feladat, nehéz olvasószemüveg nélkül, de remélem nem történt elírás, a pontszámok egyeztek a másik beíró lapján szereplőkkel. Az 5 km hosszú pályát 5 óra tettük meg

Nagyon jól szervezett, jól lebonyolított verseny volt, két célnál (14-es, 15-ös?) volt némi zavar, talán felcserélődött a szemafor és a nagy lőlap, legalábbis a lőtávok alapján ez erősen valószínű. Ebédre remek gulyáslevest kaptunk, az eredményhirdetésre sem kellett sokat várnunk.

Meglehetősen gyengén szerepeltem, nem voltam túl jó lelkiállapotban, és az is bebizonyosodott, hogy az én kezemben a Végh Török nem alkalmas 30-40 m-es távolságok leküzdésére, így terepíjász versenyeken maradok a jó öreg Turulnál! 20 pont hiányzott a másodosztályú szint meglövéséhez.

Folytatás április 19-én Alsóörsön!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments