Budapest terepíjász évadnyitó, Paks DDR 3D első forduló (7.-8.)

Alaposan elmaradtam a naplóírással 🙁 , hiszen idestova két hét eltelt, nyakunkon a következő megmérettetés.

A Naplás-tó olyan mintha nem Budapesten lenne, igaz pont a városhatáron található ez a nagy víztározó és horgászparadicsom, amelynek élővilága is különleges. Ezen a szép tavaszi napon láthattuk, hogy kedvelt kirándulóhely, oázis a nagyvárosban.

Horgászok, turisták, íjászok békésen megfértünk egymással. A szervezők nem számítottak ennyi előnevezőre, így alakult ki a közel 100 fős mezőny, bővült a verseny vérbeli terepíjász viadallá. Nagy örömömre szolgált, hogy a megnyitó a Himnusszal vette kezdetét! A pálya megkerülte a tavat, illetve az egyik oldalon, ahol műút vezet közvetlenül mellette, a túloldali erdőbe vitt a nyomvonal. Nagyon szépen, kényelmesen haladtunk, nem alakult ki torlódás. Nagy szintkülönbségű lövések nem voltak, de ahol lehetett, a pályaépítők kihasználták a hely adottságait, a gátról lőhettünk lefelé.

Mivel kategóriámban mindössze ketten voltunk, nem vártam meg az eredményhirdetést, mert másnap a paksi megmérettetés várt rám, az M0-on haladva délután 4-kor már itthon voltam. Jó verseny volt, örülök, hogy ott lehettem!

(Távolság 160 km; göngyölítve 1070 km)
(Nevezési díj 3000 Ft; göngyölítve 18200 Ft)

Másnap Pakson folytatódott a nyílvesszők röptetése. A Cseresznyés „hazai pálya”, hiszen megszámlálhatatlanul sokszor voltam itt versenyen. 24 3D cél volt a feladat, 1+1 lövéssel. Ahogy Körmenden, úgy Pakson is rekordszámú nevező volt, nagy öröm mindenkinek, aki szereti ezt a sportot!

Egy kitelepült büfénél lehetett reggel finom lángost vásárolni, aki akart tőlük vehetett délben harapnivalót. Ahogy a Naplás-tónál aki kérte pizzát hozattak, Pakson sem a szervezők gondja volt versenyzők ellátása. Nem akarok okoskodni, de követhető példák!

A pálya nagyon technikás volt, a lőtávok pedig próbára tettek mindenkit. Pakson hagyományosan jó minőségű az állatpark, most sem volt másképp. Nekem a nyúl és a kacsa nem ment, csak ezeken lőttem dupla mellét, igaz sem a lőtt pontszámommal, sem a helyezésemmel nem dicsekedhetek…

Gyönyörű volt az idő, élvezettel vártuk az eredményhirdetést. Foktőn folytatódik a DDR, de most vasárnap igazán hazai pályán, vagyis Alsóörsön elindul a DTK is!

(Távolság 240 km; göngyölítve 1310 km)
(Nevezési díj 3000 Ft; göngyölítve 21200 Ft).

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments