3D Sopronban (15/2016.)

Lassan a naplóírás is olyan rosszul megy, mint az íjászat… idestova két hét eltelt már a soproni 3D óta, nyakunkon a hétvégi Terep OB, de még elmaradt a beszámolóm 🙁 .

Sopron – egészen pontosan Ágfalva – már kívül esik azon a körön, amely számunkra elérhető, de mivel elősző nap Csepregen Ismerős Arcok táborban és koncerten voltunk, a két rendezvény összehozható volt.

Kár lett volna kihagyni! Nagyon jól szervezett, igen magas színvonalú verseny volt a Nyugat-Dunántúli Régió 3D bajnokságának második fordulója! Nagyszámú nevező, remek, technikás pálya. Az alaptábortól viszonylag sokat sétáltunk az első lőállásig, jó meleg volt, de az erdőben kellemes idő köszöntötte az íjászokat. A feladat 28 3D cél leküzdése volt, két egyenértékű lövéssel, hagyományos pontozással. Jól haladtunk, néhány célnál volt csak torlódás. Sem hitvesem, sem én nem voltunk nagy formában, ám az eredményhirdetést azért nem vártuk meg, mert Benedek fiunk másnap indult erdélyországi osztálykirándulásra, muszáj volt készülni, csomagolni. A hazaút így is elég zűrös volt a rengeteg útépítés miatt, négykor indultunk és 7-re értünk haza.

Mindent összevetve, nagyon jó verseny volt, hamarosan ugyanitt lesz a 3D VB, borítékolható, hogy a rendezés sikeres, a pálya tökéletes lesz.

Következik a Terep OB Gödöllőn, majd a cserépváraljai tábor első hete, de közben elmegyek Sitkére a NYDR 3D 3. fordulójára.

(Távolság: 360 km, göngyölítve 2960 km)
(Nevezési díj: 3500 Ft, göngyölítve 45700 Ft)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments