DDR második fordulója Foktőn (10. versenyem 2016-ban)

Nálunk Foktőre járni is hagyománnyá vált, semmi pénzért nem hagynám ki! Ezúttal hitvesemmel és állandó útitársammal, Schmidt Tibivel vettük arra az irányt. Már annyiszor írtam a foktői versenyekről, hogy szinte csak magamat tudom ismételni, ám ha valami jó, akkor érdemes ezt tenni! Foktőn kiváló a reggeli lángos, a verseny utáni gulyás, ám beépült már a kürtőskalács és a fagyisautó is a verseny gasztronómiai körítésébe. A Fekete horgony kocsma sajátos romantikájával és a minden alkalommal fellépő zenekarok is színezik a versenyt, idén egy country csapat adott nagyon színvonalas koncertet, csodálatos emlékem az első foktői versenyeink egyikéről a Fehér Táltos Dobcsoport fellépése is.

A pálya nyomvonala rövidebb volt a megszokottnál, ám sikerült a 24 db célt úgy kihelyezni, hogy nem volt torlódás. a két leguán mindenki számára újdonság volt, méreteivel mégsem vált népszerűvé… Kifejezetten nehéz pályát épített a rendező Éjsólyom Egyesület. A pontos versenykezdésnek köszönhetően, két óra táján befejeztük a lövést. Érdekes volt az időjárás, néha szemerkélt az eső, igaz csak ijesztgetésnek szánta, máskor sütött a nap. Az evés-ivás és a muzsika élvezete eredményhirdetésig elütötte az időt, oklevél és érem volt a dobogósok jutalma.

Ismét hosszabb versenyszünet következik, mivel az alsóörsi 3D egy aljas vírusfertőzés miatt kimaradt, májusban nem dúskálok az élményekben. A következő helyszín Üllő, DTK 2. fordulója.

(Távolság: 250 km, göngyölítve 1720 km)
(Nevezési díj: 3500 Ft, göngyölítve 28200 Ft)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments