Bálint Elemér, a székelyföldi Oroszhegy polgármestere három szóban fogalmazta meg a lényeget: „Magyarnak lenni hivatásunk!” Kárpáthazában azért maradt a tánc úgy ahogyan járják, azért maradt a szó úgy, ahogyan mondják, mert a Teremtő mindig adott nemzetünknek olyan embereket, akik életének vezérelve ez a három szó. Ott voltak és vannak a harcmezőkön, az egri bástyákon, a Corvin-közben; a gátakon, a mezőkön, szántóföldeken; a tudomány műhelyeiben, a műtőasztal mellett; a kultúra hajlékaiban, színpadokon állva; templomi szószékeken; hosszú, csendes éjszakákon az íróasztal mellett dalokat, Szózatot, Himnuszt, regényeket írva; épületeket megálmodva; festékkel, ecsettel vászonra feszítve a pillanatot; edzőtermekben és sportpályákon küzdve. Összeillesztve a mozaikdarabokat érthetjük meg, túlélésünk titkait. Kassai Lajos lovasíjász egy a Lámpás Emberek közül, mindennapjait Kaszás Géza dokumentumfilmjében láthatjuk.
Az alkotás több dimenzióban mozog és nagyon mélyre tekint. Kaposmérőn, a Völgyben háborítatlan természeti környezetben él együtt ember és jószág, a társaink, akiket szeretnünk kell. Szeretnünk kell a bivalyt akkor is, ha el akar taposni, ha szarvával ketté akar hasítani, mert szeretettel célt érünk, szeretettel hegyeket mozdíthatunk, még az oktalan állat is ráérez és idővel szelíddé válik, barátságába fogad.
Szeretnünk és ismernünk kell múltunkat! Azokat az eleinket, akikről hazugságokat tanító, cinkossá lett tanítók vagy nem beszéltek, vagy hazudtak róluk, vagy a mindenkori hatalom szájíze szerint mutatják őket. A pusztai nomád népek félelmetes harcmodora volt a lovasíjászat. Kassai Lajossal és a film alkotóival eljutunk a távoli Kínába, ahol egy helyi professzor vezeti őket a Hun Múzeumban, a tárgyi és nyelvi emlékek felszínre kerülnek, mindenki elgondolkozhat azon, valójában kik lehettek valódi eleink?
A magasból láthatjuk az egykori hun romváros Tungvacseng szabályos védfalait, bástyákat, lőréseket, hófehér falmaradványokat. Fentről nézve a zárt tér kirajzolódik, Kína a Világörökség részévé és zarándokhellyé szeretné tenni.
Elkísérjük a Lovasíjászt Kanadába, ahol indián rezervátumban, magyar lovasíjásszal együtt élnek az ország őslakóiból megmaradt hírmondók; a felvidéki Gútába, ahol a Kassai-iskola rendszerében folyik a lovasíjászok tanítása.
Visszatérünk a Völgybe, az ott zajló élet legfőbb vezérelve a munka! A film alkotói nagyszerűen láttatják azt a sziklákat mozdító erőfeszítést, amely azon pillanat mögött áll, amikor a lovasíjász nyílvesszője a vágtató lóról a levegőben úszó korongba fúródik. A lovakat tartani és tanítani, alkalmas íjakat készíteni, megtanulni lovagolni és lőni évek, évtizedek fáradtságos munkája. Alapja a fizikai állóképesség, a fegyelem, az együtt mozgás és gondolkodás, érzelmi összhang ember és állat, ember és ember között. Futni derékig jeges vízben, sárban, fagyott hóban; vastag gumit ütve, fatörzseket cipelve, szigorú formagyakorlatokat végezve közeledünk a vágyva vágyott pillanathoz, hogy vesszőnket vágtató lóról is oda lőjük, ahová szeretnénk! A munka célhoz vezet és életben tart.
Tanítani kell a gyerekeket. Táborba, lovasíjász edzésre hívva őket, a csillagos ég alatt, tábortűznél beszélgetve; embert próbáló és jellemformáló életiskola ez. Nem elég futni, lovagolni és lőni, ismerni kell verseket, népdalokat, járni a táncot, étkeket készíteni. Életiskola.
Elismerés illeti az alkotókat, hogy a Lovasíjászhoz méltóan, megalkuvás nélkül vezetnek el bennünket ebbe a lenyűgöző világba! Kaszás Géza rendező és operatőrei, varázslatos beállításokkal mutatják a Völgyet a hó leple alatt megbújva, a nyílvessző röptét lassítva, a tábortűzbe tekintő gyermekarcokat, Tungvacseng falait. A filmzene magával ragadó, Gulya Róbert nevét olvashatjuk a stáblistán, ám azt gondolom több alkotó hozzájárult ahhoz, hogy a dallamok mélyítsék a vizuális élményt.
Az alkotást az Uránia Nemzeti Filmszínházban láttam. Szokatlan volt, hogy miután kihunytak a fények, azonnal elkezdődött vetítés, nem kellett tucatnyi reklámot és filmelőzetest megnéznünk; a gyönyörű teremben teltház volt. Amit én mindeddig moziban még soha nem tapasztaltam: ameddig a stáblista futott, a közönség vastapssal köszönte meg az alkotást. Az Uránia Nemzeti Filmszínház méltó helyszín a filmhez.
Szánjatok rá két órát, menjetek el, nézzétek meg! A film honlapján megtaláljátok a vetítések helyszíneit, időpontjait. Íme néhány perc a filmről, Kaszás Géza rendezővel:
